< VISSZA

Yiddish Blues


, dokumentum, 78 perc, 0

Időpontok:

Rendező: Nagy ErnÅ‘, Péterffy András

Yiddish Blues
színes magyar zenés dokumentumfilm, 78 perc
premierpark.hu

rendező: Nagy Ernő, Péterffy András

A Klezmer Band tagjai olyan szereplők, akik az általuk megélt igazságot hitelesen tudják felmutatni...
Az elfogadáshoz a megismerésen keresztül vezet az út és ez a zene nem csak színesebbé teheti azoknak az életét, akik számára ez eddig ismeretlen műfaj; de egyben arra is lehetőséget adna, hogy közelebb hozzon egymáshoz embereket, akik más-más hagyományok szerint élnek.
A Budapest Klezmer Band 2001 májusában CD felvételt készített a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen a Magyar Rádió hármas stúdiójában. A Jávori Ferenc, Fegya által komponált Klezmer Suite-et játsszák a zenészek. A Klezmer Band ennek a CD-nek a kiadásával ünnepli fennállásának 10 évfordulóját.
Itt kezdődik a film.
Mindannyian kitűnő zenészek, Egymásért, a Zenekarért, a Zene Öröméért játszanak együtt. A forgatások a Magyar Rádióban kezdődtek, és 2004 májusában fejeződtek be. Négy év alatt megannyi helyszínen és szituációban volt együtt velük a stáb, készült több mint hatvan óra felvétel. A kamera újra meg újra megjelent az együttes körül és kísérte a csapatot koncertről koncertre. Eközben riportok, beszélgetések, formális és informális szituációk rögzítésének végeláthatatlan sorozata kezdődött meg. A Budapest Klezmer befogadta a stábot, zenekari tagként viszonyultak hozzá. Élmény volt velük lenni, hallgatni és látni Őket munka közben és otthon.
2001. szeptember 11-én, a New York-i tragédia idején is jelen volt a zenekarnál a kamera. Miközben emberi sorsok, történetek tárultak fel; ezeknek a pontos rögzítése volt az alkotók számára a legnagyobb és legszebb feladat.
Így lettek egy zenés dokumentumfilmben a Klezmer Band tagjai olyan szereplők, akik az általuk megélt igazságot hitelesen tudják felmutatni.--

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató