GYEREKTÉR - Akosh S. májusi koncertje

„Nem akarunk polírozottak lenni”

Szelevényi Ákos a nemzetközi free jazz, vagy még inkább a kreatív zenei színtér ismert előadója és triója április 19-én este Porteleki Lászlóval, a világhírű Muzsikás együttes prímásával és az ifjú Szelevényi Vitóval kiegészülve lép színpadra az Urániában. Úgy tűnik, a szabad zene találkozik ezúttal a magyar népzenével.

- Hogyan kell elképzelnünk a két zenei világ találkozását? – kérdeztük Szelevényi Ákost.
 „Számomra nincsenek zenei világok, illetve stílusok, mármint nem ez a fontos. Egy ilyen együttzenéléstől nem azt várjuk, hogy valamelyikünknek el kell menni a másik világába, hanem hogy a találkozásból kialakul valami új, valami közös, valós. Nem egy zenei formát keresünk, hanem a színpadra lépő előadókban rejlő lehetőségeket megpróbáljuk majd okosan felhasználni, tehát például nem fogunk csak azért népzenét játszani, mert Laci ott lesz közöttünk. Persze, nagyon is elképzelhető, hogy megszólalnak népzenei motívumok és ekörül egy szabad lélegzésű zenei teret fogunk létrehozni, kihasználva a terem adottságait is, de a lényeg ott van, hogy a különbségeink eredetéhez nyúljunk vissza, oda, ahol ezek valójában nem léteznek. ”

- Legutóbb néhány hónapja Závada Péter költővel együtt léptek színpadra az Urániában, honnan jött a közös zenélés ötlete Porteleki Lászlóval?
„Nagyon régen ismerjük egymást, abból az időből, amikor fia, Áron még kicsi volt, s Vito még nem is volt” – vázolja fel Szelevényi Ákos a személyi hátteret. Azt viszont tudjuk, hogy Áronnal ma már együtt játszanak, elsősorban duóban, majd mióta megalakult az Akosh S Trió, ő játszik az együttesben brácsán, dobon és gardonon.

- Sokáig külföldön dolgozott, 1986 óta Párizsban élt. Majd itthon élt, de szinte csak ott zenélt. És mostanában úgy látszik, egyre inkább aktivizálja magát itthon is.
 „Részben annak köszönhetően, hogy kinőtt itthon egy értékes ifjú generáció, akivel egybecsengenek a zenei elképzeléseink. Nemcsak zenésztársak ők, hanem barátok is. Porteleki Áron mellett a nagybőgős Ajtai Péter, a szintén dobos Miklós Szilveszter, s Pozsár Máté zongorista, őelőtte soha nem vettem fel lemezt zongoristával.”

- A koncert beharangozójában azt lehet olvasni, hogy megpróbálják megfejteni azt a titkot, miért szólal meg oly hasonlóan például az erdélyi magyarpalatkai Kodoba Béla hegedűs és Albert Ayler amerikai free szaxofonos zenéje. Mi lehet erre a válasz?
„Ez egy nyitott kérdés és az is marad, illetve a válasz hallható, érezhető. A lényeg, hogy nem akarunk számunkra felszínes értékrendeknek megfelelni, hanem igyekszünk igazak lenni. Nem akarunk polírozottak lenni, hanem megpróbáljuk a dolgok komplexitását átélni és kifejezni.”

- Mindig megszólaltatnak különleges hangszereket is. Úgy tudom, szenvedélyes hangszergyűjtő.
„Őrült szerelmese vagyok a hangoknak. Ha bármikor, bárhol rátalálhatok valami érdekes hangkeltő eszközre, nem tudom otthagyni. Szóval én nem egy száraz, hideg tárgygyűjtő vagyok, hanem részemről ez érzelmi lángolás a hangok iránt. A tény, hogy nagyon sokat dolgoztam kortárs táncprodukciókkal - főleg Nagy Józseffel - ahol hangzásbeli megoldásokat kellett találnom, mindezek által volt gyümölcsöztethető. Minden koncert előtt végignézek a hangszereimen, hogy aznap mit lenne helyes magammal vinni, s erre mindig rákérdezek Áronnál is, ő hogy érzi. Van például egy indiai harmóniumom, amit nyolc éve nem használtam, de múltkor újra elvittem egy koncertre és aznap ez lett a központi szereplő. Mostanában például nagyon szeretem a tibeti hangtálaimat, de nem hagyományosan használom őket.”

- Az előadás címe Gyerektér.
„Ez alatt játéktér értendő tulajdonképpen, a játék fogalmának fontossága. Ahogy megéltem, s újraéltem a gyerekeim által, hogy egy élettelen tárgyból hogyan lesz egy világ a fantázia által. Így lett egyik fontos alapötlete a koncertnek, hogy többgenerációs csapat álljon össze, apákkal és fiúkkal. Áron és édesapja, illetve Vito és én, illetve a " fiúk generációjából " Ajtai Péter. Hogy miért apák és fiúk? Próbálok ezzel rámutatni, hogy mennyire fontos szerepe van számomra az apaságnak, jobban mondva mennyire fontos szerepük van az életemben a fiaimnak. Ahogy ebben a viszonyban, úgy a színpadon is alap a kellő jelenlét, a magas szintű figyelem. Főleg az általunk játszott, meg nem írt zenéknél, ahol a legkisebb kimaradás is összetörheti a zenei folyamatot. Nagyon kell vigyáznunk egymásra és ezáltal igazi kötelék születik. Másrészt így tudok hódolni az anyáknak, az asszonyoknak, a nőknek, akik valójában ezt a teret megadják. "

- Fia, Vito, várhatóan milyen zenei impulzusokat hoz majd a közös koncertbe?
„Ezt nem tudom, de megbízom benne. Mindkét fiam rengeteg zenét hallgat, bár a másik, Oszkár inkább vizuális típus, ezért kértem őt fel a fényképek készítésére. Vito már gyerekkorában olyan felépítésű volt, hogy láttuk rajta, jó trombitás lehetne. És nem tévedtünk. A tanára az első foglalkozás után felhívott, hogy ilyen kölökkel még nem találkozott. Most végez a konzin, érettségizik, szoros a menet neki. De nem csak a klasszikus zene érdekli, hanem valóban hallja a zenét. Van egy bandájuk is, a Daddy ate my friends.”

- Gyakran zenél együtt vele?
„Most abban a korszakban van, hogy meg akarja valósítani a saját elképzeléseit és nem nagyon szereti, ha összefolynak a saját dolgaink. Ezen most majd egy kicsit megpróbálunk átlépni.”

Cs. L.