Érték és mérték - filmbemutató

On 4th of November at 7pm

4 november 2020 19:00 - 20:30

Location: Díszterem

A filmben a Budapesti Teológiai Akadémia hallgatóinak tényeken alapuló jellemrajzát ismerhetjük meg Pap László ószövetségi professzorukról. Visszaemlékezéseiket, gazdag élményeiket hitelesen adják tovább, örökítik ránk. Ezt teszik az alkotók is a filmmel - „Beszéld el fiaidnak és unokáidnak”.

A dokumentumfilm a hiteles embert állítja elénk. Az Európa-szerte ismert és elismert tudóst, a Nemzetközi Vöröskereszt embermentő munkatársát, nemzetközi egyházi szervezetek vezetőségének tagját, az egyházi újjáépítés vezetőjét. A megalkuvásra képtelen polgárt, a református lelkészt, a jó pedagógust, aki élte is, amit katedrájáról tanított, szószékéről hirdetett.

A viszontagságos huszadik század - az 1956-os forradalom - egyik legjelentősebb egyházi emberével „találkozhatunk”, legalább utólag. Ezt segítette Mertz Loránd operatőr, Nagy Ernő vágó és Szakács Sára rendező. Azt a másképpent megmutatni, ahogy az egyházat kell képviselni, az igazságot és szeretetet pedig gyakorolni.

A vetítésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a lenti űrlap kitöltésével tudnak.


Registration form


Registration to past events is not possible


»Feb. 2. – Monday«
TicketsCall Us17:30     Csortos terem

The Salt Path (16)

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

Magyar menyegző (12)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

Italian Journey: La Grazia (16)

TicketsCall Us19:00     Törőcsik Mari terem

Sirât (16)

TicketsCall Us20:00     Csortos terem

Sentimental Value (16)

TicketsCall Us20:15     Fábri terem

Bugonia (18)



Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
Italian Journey: La Grazia
2026.02.02 19:00 - 21:30
Italian Journey: Primavera
2026.02.16 19:00 - 21:30
Italian Journey: The Time It Takes
2026.03.02 18:30 - 21:00
Exhibition on Screen: Caravaggio
2026.03.08 11:00 - 12:45
Italian Journey: The Blunder
2026.03.16 19:00 - 22:00
Italian Journey: Vermiglio
2026.03.30 18:30 - 21:00
Italian Journey: Bebo's Girl
2026.04.13 18:30 - 21:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: on weekdays at 2:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy