Zsidó Művészeti Napok

Változatos művészeti programok az Urániában

29 may 2016 - 12 june 2016

Location: Díszterem

A Zsidó Művészeti Napok idén tavasszal először kerül megrendezésre Budapesten. Az új rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több belvárosi helyszínen kívánja bemutatni az érdeklődő közönségnek.

Az első Zsidó Művészeti Napok 2016. május 28 – június 14.  közötti időszakban kerül megrendezésre. Májusra egyre hosszabbak és melegebbek a nappalok, önkéntelenül nyitottabbá válunk az újra, befogadóbbá mindarra, ami feltölt minket.  Mi ennek a  szellemében rendezzük meg ezt a kivételesen különleges tavaszi programsorozatot.

A Zsidó Művészeti Napok egy multikulturális befogadó tér, ahol nemcsak keresztezik egymást, hanem a zsidó kultúra fókuszba állításával eggyé válnak a különböző művészeti ágak.  A színház,  a  komoly-, és könnyűzene,  az  irodalom, a film, a tánc, amely műfajok mindegyike hangsúlyos  a programsorozatban, a sokféleséget,  az alkotók pedig  a nyitott, és kreativ szellemiséget képviselik a produkcióikban. A minőségre garancia a felkért művészek névsora.

Az Urániában látható majd például Tony Lakatos, aki a világhírű jazz zongoristával, Jasper van't Hoffal közösen lép fel. Koncertet ad a friss Liszt Ferenc-díjas művész is, Lajkó Félix, aki ezúttal vonós triójával lép az Uránia színpadára. A magyar beat korszak egy jelentős fejezetét pedig Lerch István és Malek Andrea koncertje idézi fel a capella koronázatlan királya, a Singer Street vendégszereplésével.
Somló Tamás egy csokorra valót nyújt át több évtizedes pályafutása dalaiból, többek között Geszti Péter és Gerendás Péter társaságában. Gálvölgyi János pedig Hernádi Judittal és Benedek Miklóssal közös kalandjaikat osztják meg a közönséggel.

A ZSIMÜ programja az Urániában:

Szó és Zene | Május 29. 19:00
Négy kiváló magyar író olvassa fel egy-egy szabadon választott írását, három fantasztikus jazz muzsikus pedig zenével illusztrálja a felolvasásokat.

Ébredés | Június 1. 19:00
Koncert Lerch István, Erkel-díjas zeneszerző dalaival, Malek Andreával és a SuperGroup zenekarral. A koncert  vendége a Singer Street együttes.

Lajkó Félix Trió | Június 2. 19:00
A friss Liszt Ferenc-díjas zseniális művész vonós triójával lép színpadra, és a közkedvelt szerzeményei mellett új kompozíciókkal is megörvendezteti a közönséget.

Tony Lakatos és Jasper van’t Hof | Június 4. 19:00
A két kitűnő zenész - Jasper van't Hof jazz zongorista, és Tony Lakatos szaxofonos - játékát élvezheti ezen az estén a jazz-t szerető közönség.

Két zsidó Amerikában | Június 5. 20:00
Horgas Eszter fuvolaművész új, izgalmas produkciója Bernstein és Gershwin legismertebb darabjait dolgozza fel, rendhagyó módon táncosok előadásával.

BOOGIE! | Június 11. 20:30 AZ ELŐADÁS TECHNIKAI OKOK MIATT ELMARAD!
Somló Tamás egy csokorra valót nyújt át több évtizedes pályafutása dalaiból, amelyek tolmácsolásában kitűnő zenész barátai segédkeznek.

Jókedvet adj, Uram! | Június 12. 19:00
Gálvölgyi János estje művészbarátaival - Három kiváló, és népszerű színész, és egy nagyszerű zeneszerző-zongorista ezen az estén szerepekről, rendezésekről, próbafolyamatokról, rádiós és televíziós felvételek kulisszatitkairól most a közönség jelenlététben beszélget.



Tovább a Zsidó Művészeti Napok honlapjára

»Mar. 28. – Thursday«
TicketsCall Us18:00     Fábri terem

The Zone of Interest (16)

TicketsCall Us19:00     Csortos terem

Critical Zone (18)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

FILM/MUSIC: Spellbound

TicketsCall Us20:00     Fábri terem

The Iron Claw (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
FILM/MUSIC: Spellbound
2024.03.28 19:00 - 21:00
FILM/MUSIC: Youth
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/MUSIC: The Fabelmans
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/MUSIC: Foam Bath
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/MUSIC: We Will Never Die
2024.04.06 17:00 - 18:40
Italian Journey: Strangeness
2024.04.08 19:00 - 21:00
Die Fledermaus 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy