Passiójáték

Passiójáték

24 march 2017 14:30 - 19:00

Location: Díszterem

A PASSIÓ

Az első előadás kezdete 14:30, a második előadás 17 órakor kezdődik.


Az evangéliumokon alapuló szöveg jelenlegi változata Jézus eredeti üzenetéhez közelíti a nézőt egy közvetlen, aktuális és sajátos moziszerű elbeszélő stílussal.

A történet női szereplői szokatlan szemszögből mutatkoznak be. Ezért fedezhetünk fel ebben a drámai előadásban gyöngédséggel és emberiességgel teli új dimenziókat.

A szavak drámai ereje elfelejteti velünk a színházi effektusokra való szükségletet.
A színpadi díszletektől mentes beállítás hozzájárul ahhoz, hogy a nézők és a színészek érzelmei váljanak a színdarab főszereplőivé.

Mindezek segítenek abban, hogy a néző már az első jelenettől fogva, beleélje magát a színdarabba és segítenek abban is, hogy az előadott események mindenkit, hívőt és nem hívőt egyaránt megérintsenek.

A "Gyertek hozzám!" című Passiót a karcagi Szent Pál Marista Általános Iskola diákjai adják elő.

Tesszük ezt évről-évre azért, hogy Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának eseményei a nézőkben egyre jobban megszilárduljanak és az előadóművészet által is lépésről-lépésre közelebb vigyük az emberekhez Jézus utolsó napjainak üzenetét.

MERD TE IS FELFEDEZNI!

A belépés díjtalan!

»Nov. 4. – Wednesday«
TicketsCall Us14:00     Törőcsik Mari terem

Mohács – Világok harca (12)

TicketsCall Us14:45     Díszterem

Sunny Dancer (16)

TicketsCall Us15:30     Csortos terem

Homo Argentum (16)

TicketsCall Us15:30     Fábri terem

The Only Living Pickpocket in New York (16)

TicketsCall Us15:45     Törőcsik Mari terem

Redoubt (16)

TicketsCall Us16:45     Díszterem

Wildwood  (16)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

The Perfect(s): Family Scams (12)

TicketsCall Us17:30     Törőcsik Mari terem

The Social Reckoning (12)

TicketsCall Us17:30     Csortos terem

Ground Floor (16)

TicketsCall Us19:30     Csortos terem

Parallel Tales (16)

TicketsCall Us19:30     Fábri terem

Mommy Blue (12)

TicketsCall Us19:30     Díszterem

The Heritage (16)

TicketsCall Us20:00     Törőcsik Mari terem

Digger (16)

Oldal követése



Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

NT Live 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: on weekdays at 2:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy