13. Román Filmhét

Nyolc új filmmel és egy Arany Medvével - november 15. és 19. között

2018. november 15. - 2018. november 19.

Helyszín: Díszterem

13. Román Filmhét program
Tizenharmadik alkalommal szervezi a Budapesti Román Kulturális Intézet az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közösen a budapesti Román Filmhetet. Az ötnapos magyarországi ősbemutató-sorozat alkalmából a budapesti közönség a román filmgyártás nyolc friss, ugyanakkor rangos díjakat is begyűjtő produkcióját tekintheti meg az Urániában.

Az idei filmhét díszvendége a számos román, magyar és nemzetközi filmből ismert Vlad Ivanov színész, a filmhetet nyitó Egy lépéssel az angyalok mögött című film főszereplője lesz november 15-én. Daniel Sandu rendező első egészestés alkotása, amely egy ortodox szeminárium zárt közösségének világába viszi el a nézőt, tizennégy jelölésből nyolcat váltott díjra a legutóbbi romániai Gopo Díjátadón, valamint elnyerte az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját is. A filmhét műfajilag vegyes programjának különlegessége, hogy ezúttal nagyobb terepet kapnak a női alkotók: Adina Pintilie Arany Medve díjas Ne érints meg! című filmje mellett két másik fiatal alkotótól is bemutatunk egy-egy alkotást: Ivana Mladenovic első nagyjátékfilmje Bukarest legszegényebb negyedének lakói között játszódik, míg a harmadik játékfilmjét jegyző Ana Lungu egy művészekből álló baráti társaság kapcsolati dinamikáját tárja fel. Az idén bemutatott filmek másik érdekessége az, hogy elgondolkodtatja az utóbbi évek román filmgyártását figyelemmel követő nézőket arról, hogy beszélhetünk-e a román filmek esetében műfaji trendváltásról, vagy nem.
A program leporelló PDF formátumban a képre kattintva érhető el.>>

A filmeket szokás szerint eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

A rendezvény a Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.


Részeletes program

November 15., csütörtök

19:00
EGY LÉPÉSSEL AZ ANGYALOK MÖGÖTT - nyitó vetítés
dráma, r: Daniel Sandu, 150’, 2017
Az egyházi hivatást választó idealista kamasz, Gabriel felvételt nyer az ortodox szemináriumba. Hirtelen egy romlott, túlkapásoktól sem mentes közegben találja magát. Rádöbben, hogy egyedül magára számíthat. Daniel Sandu önéletrajzi ihletésű első nagyjátékfilmje a román film Oscarjának számító Gopo-gálán rekordszámú tizenöt jelölésből nyolcat díjra váltott.

Az est vendége Vlad Ivanov színművész, az alkotás egyik főszereplője, akivel az Uránia kávézójában beszélgetünk a vetítést megelőző közönségtalálkozón 18 órától. A beszélgetés román nyelven zajlik, magyar szinkrontolmácsolással.


November 16., péntek

18:00
MINDÖRÖKKÉ FUTBALL
dokumentumfilm, r.: Corneliu Porumboiu, 70’, 2018
A társadalom abszurditásaira mindig elemző, ám elfogadó attitűddel tekintő Corneliu Porumboiu (Rendészet, nyelvészet; Amikor Bukarestre száll az éj) immár második sport-témájú dokumentumfilmjét készíti el, amely nem más, mint egy futballfantáziákba menekülő futballsérült különös portréja. A film a Berlinale programjában mutatkozott be, a Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválon pedig elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját.

19:30
KUPAKOK
dráma, r.: Sorin Marin, 80’, 2017
A gazdag és befolyásos Radu gátlástalan módszerekkel vezeti vállalkozásait. Egy szívinfarktus és a kilátásba helyezett szívátültetés rémképe arra készteti, hogy változtasson az életén. Messzi útra indul, oda, ahol a Duna találkozik a tengerrel… A filmben Vlad Ivanov mellett Adrian Titienit és Diana Cavalliotit, az elmúlt évek Román Filmheteinek vendégeit  is viszontláthatjuk.

21:00
A FERENTARI NEGYEDI KATONÁK
dráma, r.: Ivana Mladenovic, 119’, 2017
Bukarest legszegényebb negyedében találkozik egymással az antropológus Adi és a roma származású, börtönviselt Alberto. Mivel Adi a manelének nevezett balkáni lakodalmas zenéről írja a doktoriját, kapóra jön neki Alberto segítsége a műfajért rajongó roma közösség jobb megismerésében. A két magányos ember társra lel egymásban. A nagyrészt amatőr szereplőkkel forgatott film számos díjat nyert torontói világpremierje óta.

November 17., szombat

15:00
EGY HERCEG ÉS EGY FÉL
dráma, r.: Ana Lungu, 105’, 2018
Iris, Marius és István színházi emberek. Közös barátjuk halálát követően – magányukat enyhítendő – úgy döntenek, ideiglenesen összeköltöznek. Otthonra is lelnek ebben a választott „családi” közegben, ám amikor megismerkednek Lászlóval, a köztük lévő egyensúly megbillen. Ana Lungu (A cet gyomrában, Egy jókislány önéletrajza) ironikus, önreflexív filmje a szarajevói filmfesztiválon mutatkozott be.


November 18., vasárnap

15:00
RÖVIDZÁRLAT
dráma, r.: Cătălin Saizescu, 109’, 2018
A tizenötéves Melania teherbe esik osztálytársától, Emitől. Az aggódó szülők  véget akarnak vetni a fiatalok szerelmének, elhatározzák, hogy örökbe adatják a titokban megszületendő gyermeket. Az újszülött intenzív osztályra kerül, ahol azonban tűz üt ki. A filmet valós esemény ihlette, amely annak idején egész Romániát mélyen megrázta: a Giulești szülészotthonban egy rövidzárlat nyomán tűz ütött ki, amelyben elképzelhetetlen körülmények között életét vesztette hat koraszülött.


November 19., hétfő

18:30
BRASSÓ, 1987 - KÉT ÉVVEL ELSIETVE
dokumentumfilm, r.: Liviu Tofan, 90’, 2017
Le Ceaușescuval! Le a kommunizmussal! – skandálták 1987 novemberében brassóiak ezrei, akik a Vörös Csillag gyártelep munkásai által kirobbantott tiltakozó megmozdulás során megrohamozták és feldúlták a kommunista párt székházát. Az 1987. november 15-én kitört megmozdulás a kommunista Románia első tömegtiltakozása volt, amelyről most, harminc év elteltével a Brassó Megyei Múzeum és az Román Televízió koprodukciójában készült dokumentumfilm.

20:15
NE ÉRINTS MEG!
dráma, r.: Adina Pintilie, 125’, 2018
A dokumentarista stílusban készült alkotás, amely az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon kiérdemelte a legjobb filmnek járó Arany Medvét, megosztotta a kritikusokat, ami elsősorban annak köszönhető, hogy tabuk nélkül beszél a szexualitásról, és alapjaiban kérdőjelezi meg az emberi lét egyik legfontosabb aspektusáról, az intimitásról alkotott elképzeléseinket.


Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és weboldalán.

Jegyár: 1500 forint
Kedvezményes jegyár (diákok, nyugdíjasok és pedagógusok számára): 1100 forint

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató