TÜRKíz - Kóstoló a türk népek kortárs filmjeiből

Vetítéssorozat - ÚJ IDŐPONTBAN!

2020. március 18. - 2020. május 27.

Helyszín: Díszterem

Időpontváltozás!

A 2020. március 11-én a kormány által elrendelt járványügyi veszélyhelyzethez igazodva az Uránia Nemzeti Filmszínház egyelőre 2020. április 1-éigfelfüggesztette működését. Ezért a TÜRKíz sorozat vetítései későbbi időpontban kerülnek megrendezésre. A pótidőpontok kijelölése később, a veszélyhelyzet megszűnte után történik. A megváltott jegyek az új időpontokra változatlanul érvényesek lesznek. Visszaváltásra az új időpont kijelölése után lesz lehetőségük azoknak, akik számára az nem felel meg. Megértésüket köszönjük!

***

Hegyek, kopár fennsíkok és sivatagok; végtelen sztyeppék, erdőségek és őserejű folyók; hőség és fagy. Megélhetésükért küzdő, pásztorkodó törzsek és XXI. századi, nyüzsgő városok; korszerű technika és tudomány. Ez Eurázsia, és benne a türk népek óriási régiója: Törökországtól észak-keleti irányban, a Kaukázust érintve Közép-Ázsián és Szibérián át csaknem a Csendes-óceánig.

Ősi hitek, iszlám és felvilágosodás. Egykor hatalmas, mára szétesett birodalmak és nemzetállammá szerveződő etnikumok; évezredes hagyományok, európai hatás, orosz-szovjet évtizedek. Miben rejlik a térség jelene és jövője, gazdagsága és biztonsága? A Nyugathoz vagy Kelethez való közeledésben? Az iszlám küldetésben? A tradíciók őrzésében? Ismerős kérdések más kultúrában élő hősökkel, de ismerős konfliktusokkal és drámákkal.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház TÜRKíz vetítéssorozata – amely a március közepén, Debrecenben megrendezésre kerülő türk filmnapokhoz kapcsolódik – a függetlenné vált közép-ázsiai türk országok (Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán) és oroszországi türk régiók (Tatarsztán, Jakutföld) kiemelkedő kortárs filmjeivel kínál utazást ebbe a sajátos, izgalmas kultúrájú térségbe. Mert habár a szovjet korszakban Tolomus Okejev, Eljör Ismuhamedov, Ali Hamrajev, Hodzsakuli Narliev filmjei közelebb hozták a magyar nézőkhöz Csingiz Ajtmatov, Gabdulla Tukaj, Ibrahim Abaj Kunanbajev világát, azóta a régió filmkultúrája kikerült látókörükből. Pedig a posztszovjet korszakban is születtek izgalmas alkotások. A megújuló kazah filmre például már az 1990-es évek elején felfigyelt a filmvilág, fesztiváldíjakkal is értékelve például Jermek Turszunov munkáit. Kirgíziában a válságos évek után, a megnövekedett állami támogatás hatására ismét tekintélyt vívott ki magának a filmgyártás. Népszerű, látványos történelmi produkciók mellett tehetséges fiatalok tárják fel a mai élet izgalmas aspektusait. Üzbegisztánban nehézkesebb a fejlődés, de a független filmkészítés továbbra is felvillant érdekes alkotásokat: a tavaly bemutatott Forró kenyér pedig már újabb jelentős sikerként értékelhető. Az utóbbi évek legérdekesebb jelensége az oroszországi türk régiók saját nemzeti filmgyártásának fellendülése. A Tatarsztánban készült munkák ma már nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket, amit a 2018-as A mulla is bizonyít. Az igazi szenzációt azonban a jakut film berobbanása jelentette. A független filmes keretek között, elképesztően alacsony költségvetésből készült művek művészi értékű híradások egy távoli, zárt világ életéről. Jakut filmek pedig már több nyugati nemzetközi fesztiválon is a nézők elé kerültek, a Cármadár fődíjat kapott Moszkvában.

A március 18-án induló, május végéig tartó vetítéssorozatban hat filmet láthat közönségünk, kétheti rendszerességgel, szerdai napokon, természetesen eredeti nyelven, magyar felirattal. A program kurátora Forgács Iván filmtörténész. A vetítéssorozat partnere a Türk Országok Filmeseinek Egyesülete (Türk Dünyası Sinemacılar Birliği). A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

2020. március 18., szerda 18:00 - nyitóvetítés
A FÉNY ŐRZŐJE (Siraksi)
Kazahsztán, 2019, r: Jermek Turszunov, 95 perc,
Kazah nyelven, magyar és angol felirattal
Egy kazah katona a háború után hazatér, minden vagyona egy vetítőgép pár filmmel. Vándormozisként elkezdi járni a környéket.

2020. április 1., szerda 18:00
A HEGYEK KIRÁLYNŐJE (Kurmanzsan Datka)
Kirgizisztán, 2014, r: Szadik Ser-Nijaz, 137 perc
Kirgiz nyelven, magyar felirattal
Történelmi dráma egy határozott, erős akaratú asszonyról, aki népe vezére lett a 19. század elején, és megmentette azt a pusztulástól. 

2020. április 15., szerda 18:00
CÁRMADÁR (Car-ptyica, Tojon Kiil)
Oroszország/Jakutföld, 2018., r: Eduard Novikov, 80 perc
Jakut nyelven, magyar és orosz felirattal
Jakutföld, 1930-as évek. A távoli tajgában élő idős házaspárhoz egy napon berepül egy sas. Nem merik elűzni. (Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál, 2018: Fődíj)

2020. április 29. , szerda 18:00
A MULLA (Mulla)
Oroszország/Tatársztán, 2018, r: Amir Galiaszkarov  121 perc
Tatár nyelven, magyar felirattal
A bűnös életéből kitörni vágyó Aszfandijar váratlan ajánlatot kap egy jóakarójától: Mulla lehetne egy faluban.

2020. május 13., szerda 18:00
FORRÓ KENYÉR
(Issiq Non)
Üzbegisztán, 2018, r: Umid Hamdamov, 87 perc
Üzbég nyelven, magyar és angol felirattal
Zulfija anyja váratlanul egy másik városba megy dolgozni. Kamaszlányát falun élő anyjára és sógornőjére bízza. Zulfiának sok keserűséget okoz az új környezet, lázong a nők szerepét behatároló hagyományok ellen. (Kinosok Fesztivál, 2019: Fődíj)

2020. május 27. , szerda 18:00
MANKURT
(Mankurt)
Szovjetunió/Türkmenisztán, Törökország, Líbia, 1990, r: Hodzsakuli Narliev  86 perc
Török és orosz nyelven, magyar felirattal 
Egy törzs ifjú tagja nomád támadók fogságába kerül és kínzások révén új urai engedelmes rabja (mankurtja) lesz. Csingiz Ajtmatov regénye alapján.


Jegyár: 1600 Ft
Kedvezményes jegyár: 1200 Ft

Kedvezménytípusok:
Diák-, pedagógus-, nyugdíjaskedvezmény (a pénztárban érvényesíthető).


Kapcsolódó műsorok

TÜRKÍZ: A FÉNY ŐRZŐJE

A kazah "Cinema Paradiso" augusztus 26-án! Vendég: Tóth Tamás és Szecsanov Martin

TÜRKÍZ: A HEGYEK KIRÁLYNŐJE

Monumentális kirgiz történelmi dráma egy határozott, erős akaratú asszonyról - Augusztus 31.

TÜRKÍZ: FORRÓ KENYÉR

Zulfija a szülei válása után nagyanyjához kerül egy faluba, ahol szűknek érez mindent - szept. 11-én

TÜRKÍZ: Cármadár

A 30-as években egy idős házaspárhoz beköltözik egy sas - Moszkvai Filmfesztivál fődíj (2018)

TÜRKÍZ: A MULLA

Egy bűnös életű fiatalember váratlan ajánlatot kap: mulla lehet egy templomban - Szeptember 9-én

TÜRKÍZ: MANKURT

EFigyelem! A Mankurt helyett az Édesanyám sebhelye című filmet vetítjük! A jegyek erre is érvényesek.
»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

» « 2024. December
H K Sz Cs P Sz V
2526272829301
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató