Fejezetek a magyar dokumentumfilm történetéből - Számvetés

A filmklub vendége december 8-án Tóth Péter Pál rendező

2014. december 8. 18:00 - 21:00

Helyszín: Fábri terem


A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagjai úgy gondolták, hogy az 53 magyar játékfilm sikeres filmklub és televíziós bemutatása után még nehezebb fába vágják a fejszéjüket és összeállítottak egy értékcentrikus válogatást a magyar dokumentarizmus történetéből. 

A válogatás igyekezett felölelni a magyar dokumentumfilm minden olyan irányzatát vagy egyéni teljesítményét, amely progresszív törekvés volt, a dokumentumfilm lehetőségeit tágította, kiteljesítette, esetleg tematikailag hozott újdonságot. A filmek most is filmklub keretében, az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerülnek bemutatásra, előreláthatóan 13 blokkban. Az első, október 20-án induló sorozat a Nehéz emberek tematika köré épülő, portrékból álló sorozat.

Most is, mint az 53 magyar film című filmklubsorozat során, elsősorban a középiskolás és a felsőfokú tanintézetekbe járó fiatalokat szeretnénk megszólítani, valamint tanárokat, szociális munkásokat és mindazokat, akiket érint az egyes filmek témája. Nekik ajánljuk fel a filmklub látogatás lehetőségét, de örömmel várjuk vetítéseinkre azokat is, akiket a sorozatból csak egy-egy filmalkotás érdekel, ők kedvezményes áron válthatják meg jegyüket az Uránia jegypénztárában.

Moderátor: Pörös Géza filmkritikus

A vetítés utáni filmklubbeszélgetés vendége:  Tóth Péter Pál rendező

A film hőse, Perczel Tamás a szocializmusban pszichológus, a kapitalizmusban befektetési tanácsadó volt. Korunk hőse, akinek életútja bepillantást enged a rendszerváltozás utáni amorf világ titkaiba. A kép, amit a politikai elitről, a politikai és gazdasági hatalom újrafelosztásáról rajzol, lehangoló, de nem csak ezért érdekes. Mélyebbre megy, mint a pletykalapok vagy az elbulvárosodott napisajtó, de természetesen nem éri el - nem is érheti - a szociológia mélységeit. Ahol mélyebbre ás: az az egyéni létezés.
A betegséggel, a rákkal küzd egy ember a kamera előtt, s a harc még csak nem is kétesélyes. Perczel tudja, hogy rövid időn belül meg fog halni, csak egy kis időt kér. A végén már csak öt hetet, hogy találkozhasson még bátyjával, hogy eladja az erdejét. S szeretné magát tisztázni a sajtóban megjelent privatizációs vádakkal szemben. Ükapját, Tisza Kálmánt idézi: "Ha sarat fröccsentenek rád, ne próbáld letörölni, várd meg, míg megszárad!" De neki már nincs ideje. Nem kevesebbel vádolják, mint hogy ellopta a KISZ-vagyon néhány milliárdját. Ül a kórházi ágyon, csontsoványan, és azt kérdezi: "Hogy magyarázzam meg a tanítványaimnak, hogy nem vagyok tolvaj? Beszéljek egyenként mindenkivel? Hogy magyarázzam meg nyolcszáz pszichológusnak - az érdekvédelmi egyesületük elnöke vagyok -, hogy az elnökötök nem tolvaj? 1991 óta nem beszéljük ki, hogy mi is történt a KISZ-vagyonnal. S engem most összemosnak azokkal, akik 1966 és 2002 között tényleg ellopták az utolsó szögig." S Perczel elmondja, hogyan látja ő, akinek már nincs miért hazudnia. S elmondja vélelmeit a Fenyő-gyilkosságról is, hiszen belelátott a média-cézár ügyeibe, mivel tanácsadója volt. S elmond még sok-sok mindent az új-oligarchiáról például, amelyről nincs túl jó véleménnyel.
Perczel hiú és narcisztikus ember volt. Nem a legvonzóbb tulajdonságok - s mégis, talán mert vállalja ezeket, közel kerül a nézőkhöz. Közel kerül hozzánk, mert ahogy a Kosztolányi-vers, a Halotti beszéd mondja: "Nem volt nagy és kiváló, /csak szív, a szívünkhöz közelálló." Ahogy közeledik a halál, úgy hull le róla a gőg, a keménység. Talán csak a tárgyilagos racionalitás marad végig. Szinte restelli, hogy olykor elérzékenyül, nosztalgikus hangulatba kerül. Már nem fél a haláltól. "Inkább attól félek, hogy túl messze van" - mondja. Szeretné elkerülni azt a lét széli vergődést, amikor már csak a sejtek harcolnak. Tárgyilagosan, már-már cinikusan latolgatja az öngyilkosságot, de elveti, mint számára való lehetőséget.
A film rendező-operatőre, Tóth Péter Pál és Brády Zoltán riporter tapintatosan, empátiával oldják meg nem könnyű feladatukat. Mindvégig szinte lábujjhegyen járnak, ahogy nagy beteg körül szokás. Nem kérdéses, hogy ezen a forgatáson Perczel a főrendező. Annyit mutat meg magából és úgy, ahogy ő szeretné. Olykor ez nem válik a film javára, mégis el kell fogadjuk.

Rendező: Tóth Péter Pál

Szereplő: Perczel Tamás

»Júl. 5. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Élvezd a pillanatot! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

A dombok halvány képe (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Dicsérjük Szent László királyt! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Csortos terem

Kiki a csoportban (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Törőcsik Mari terem

Chopin – Párizsi szonáta (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Találkozás a Buddhával (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Az Arany spatula (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Messzi észak (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Törőcsik Mari terem

Egy dán építész Párizsban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Szerelmem, Marokkó (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Keserű karácsony (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Törőcsik Mari terem

Blue Heron – Egy nyár emléke (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

Miket nem beszélek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Filmcsobbanás 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Vidám fickók
2026.07.12 16:00 - 18:00
Filmcsobbanás: Előző életek
2026.07.23 19:30 - 21:30
Filmcsobbanás: A kiméra
2026.07.28 19:30 - 22:00
Filmcsobbanás: Paterson
2026.07.30 19:30 - 21:30
Lenin 1918-ban
2026.08.02 16:00 - 18:30
Filmcsobbanás: Vezess helyettem
2026.08.04 19:00 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató