A londoni Royal Ballet előadásai mozivásznon 2024/25

2024. november 16. - 2025. június 15.

Helyszín: Díszterem

Az Uránia Nemzeti Filmszínház évek óta vesz fel műsorába előadásokat a világ legjobb balettszínpadairól. A 2024/25-ös évadban Londonból közvetítjük felvételről a királyi balett hat előadását balettkedvelő nézőinknek.

Lesznek klasszikus egész estés balettek, mint például a Hamupipőke (az első három felvonásos mű, amelyet Frederick Ashton koreografált a Királyi Balett számára 1946-ban) és Kenneth McMillan Rómeó és Júliája (amelynek koreográfiája 2025-ben lesz 60 éves). További két klasszikust ismétlésben láthatunk: karácsonykor tűzzük műsorra A diótörő (Peter Wright 1984-es örökzöld rendezése) tavaly év végi vetítésének ismétlését, áprilisban pedig A hattyúk tava idén tavasszal látott előadását.

A klasszikus koreográfiák az évadban kortárs feldolgozásokkal is kiegészülnek, így például a Royal Ballet koreográfusa, Christopher Wheeldon legújabb rendezése, az Alice Csodaországban a közvetítéssorozat nyitóelőadása lesz novemberben, a  Christopher Wheeldon munkásságából válogató, Broadway Balett című műsort pedig júniusban az évad zárásaként láthatjuk majd.

Joby Talbot: Alice Csodaországban
2024. november 16., szombat 15:00

Csajkovszkij: A diótörő
2024. december 25., szerda 15:00

Prokofjev: Hamupipőke
2025. január 19., vasárnap 15:00

Csajkovszkij: A hattyúk tava
2025. április 13., vasárnap 15:00

Prokofjev: Rómeó és Júlia
2025. május 11., vasárnap 15:00

Broadway Balettek (Wheeldon-koreográfiák)
2025. június 15., vasárnap 15:00

Jegyinformációk

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, online felületén, valamint az Interticket hálózatában.

Belépőjegy: 4900 Ft
Lehetőség van 4500 Ft-ért kedvezményes jegy váltásra azoknak, akik az évad legalább négy különböző előadására váltanak jegyet egyszerre.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az előadás kezdete után helyfoglalásra csak az emeleti oldalkarzaton van lehetőség. A késve érkezők a szünetben foglalhatják el helyüket.
Megértésüket köszönjük!
Az Uránia Nemzeti Filmszínház Igazgatósága


Kapcsolódó műsorok

The Royal Ballet 2024/25 - Joby Talbot: Alice Csodaországban

A világhírű meseregény legújabb balettfeldolgozása

The Royal Ballet 2024/25 - Prokofjev: Hamupipőke

A Royal Ballet alapító koreográfusa, Frederick Ashton színpompás balettje

The Royal Ballet 2024/25 - Csajkovszkij: A diótörő

Peter Wright 1984-es örökzöld koreográfiája

The Royal Ballet 2024/25 - Csajkovszkij: A hattyúk tava

A klasszikus balett ikonikus története ezúttal Londonból

The Royal Ballet 2024/25 - Prokofjev: Rómeó és Júlia

Kenneth MacMillan híres rendezése új szereposztásban

The Royal Ballet 2024/25 - Broadway Balettek (Wheeldon-koreográfiák)

Válogatás Christopher Wheeldon, a Royal Ballet vezető koreográfusának műveiből
»Dec. 28. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Az impresszionizmus hajnala (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Bölöni- Az erdélyi legenda (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Csortos terem

Árva (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Karácsonyi egércsata (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Hegyizene 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Törőcsik Mari terem

Sárkányok Kabul felett (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Csortos terem

Új év, új szerelem (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Franz - Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Törőcsik Mari terem

Legénybúcsú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Csortos terem

Érzelmi érték - Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Fábri terem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Törőcsik Mari terem

Tánc a sivatagban (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Met 2025/26 - Giacomo Puccini: Bohémélet

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Song Sung Blue (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Bugonia (18)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

Blue Moon (16)

» « 2025. December
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató