< VISSZA

Az emigráns - Minden másképp van


magyar-olasz játékfilm, 108 perc, 2006, 108 perc, 2006

Időpontok:

Rendező: Szalai Györgyi, Dárday István

szereplők: Bács Ferenc (Márai Sándor), Gyöngyössy Katalin (Lola, Márai felesége), Welker Gábor (a fiatal Márai), Balsai Mónika (a fiatal Lola), Kathleen Gati

Márai Sándor a huszadik századi magyar irodalom ünnepelt, majd agyonhallgatott és ma újra felfedezett nagy alakja. Emigrált a fasizmus elől, majd újra - és végleg - a kommunizmus elől, nem vállalt "bűnrészességet" és félt, hogy hallgatni sem engednék. Felesége, aki abszolút epizódszereplő volt, most főszereplővé lép elő, és vele az a férfi is, aki érzelmeiről, magánügyeiről korábban szemérmesen, tartózkodóan hallgatott. A film Márai Sándor: Napló 1984-89-ja alapján készült. A játékfilm az emigrációs létet önként vállaló Márai Sándor és felesége utolsó éveinek története, az összetartozás, az együtt leélt élet emlékeiből és az író utolsó pillanatáig tartó gondolkodásának, az alkotás természetrajzának mozaikjaiból épül.

Nápolyban a fiatal Márai és Lola ifjúságának emlékeivel indul a "történet" és jut el a San Diego-i magára maradottság zárt világába - az Adriától a rideg Óceánig. A diktatúrák elől menekülő író, aki csak anyanyelvén - magyarul ír - nemcsak fizikailag határolja el magát a 47-es fordulat után Magyarországtól, de műveit sem engedi kiadni, amíg egyetlen orosz csizma tapossa a hazai földet. Egyre gyakrabban hívják haza, rehabilitálni akarják őt és életművét, de a következetes, megalkuvásra képtelen író kitart fogadalma mellett. Tragikus sorsához tartozik, hogy fél évvel a rendszerváltás előtt vet véget életének, amikor már senkije sem maradt - feleségét és fiát is elveszítette. Márai, aki végigélte a XX. századot ma már világhírű író, műveit egyre több nyelvre fordítják.

A filmet a Film-Art és a Filmalap szíves hozzájárulásával vetítjük.

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Occupied City
2024.04.16 18:00 - 22:00
FILM/ZENE: Táncos a sötétben
2024.04.17 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: Johanna
2024.04.19 20:00 - 21:30
FILM/ZENE: Ennio Morricone
2024.04.20 16:00 - 18:45
FILM/ZENE: Annette
2024.04.21 19:00 - 22:00
FILM/ZENE: Testről és lélekről
2024.04.23 19:30 - 21:30
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató