< VISSZA

Eszmélet után I-IV.

Elégia József Attiláról
magyar dokumentumfilm, filmvers, 255 perc, 2004

Időpontok:

Rendező: Jelenczki István

Zeneszerző: Hortobágyi László
Operatőr: Csukás Sándor, Jelenczki István

A 2020. november 10-én elrendelt járványügyi rendelkezésekhez igazodva az Uránia Nemzeti Filmszínház egyelőre 30 napra, november 11-től december 10-ig felfüggeszti működését. Az érintett 30 napos időszakra eső programjaink és néhány ezt követő, már meghirdetett előadásunk átütemezését megkezdtük; Ez a rendezvényünk új időpontban kerül megrendezésre.
Az új időpont kijelölése folyamatban van. 
                                                                             ***

„Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”


Egy ismeretlen József Attilát mutat be Jelenczki István 2004-ben készült, négyrészes dokumentumfilmje, amely a Curriculum vitaet követve, de nem iskolásan dolgozza fel a költő életművét. A szakértőket megszólaltató riportok és a versek jó arányérzékkel váltakoznak, és a megteremtett valóságmezőben fokozott erővel hatnak a Latinovits Zoltán és a hozzá fölérő Simon Péter előadásában elhangzó költemények.

"A filmre készülve tíz évig tanulmányoztam a költői hagyatékot. Fokozatosan nyílt ki előttem az a viszonyrendszer, amelyben a Költő értelmezte önmagát, viszonyát a Kozmoszhoz, az Istenhez. A költői géniuszhoz kapcsolódó kliséket, sztereotípiákat át kell gondolni, újra kell értékelni. Filmem szándéka az, hogy ne csak az eddig ismeretlen József Attilához kerüljön közelebb a néző, hanem önmagához is. Ez a film a hagyományos dokumentumfilm eszközeit ötvözi a versekre megkomponált költői látomásokkal - műfaját tekintve filmvers." (Jelenczki István)

„József Attila élete és alkotói életműve vádirat a mindenkori hatalommal szemben. Vádirat a mindenkori társadalommal szemben, mert nem tudják felismerni, elfogadni és befogadni azt a szellemet, amely megfogalmazza bűneiket, embert-rontó – életrontó működésüket. Filmem szándéka az, hogy a maga teljességében, minden rárakódott politikai előítélet nélkül mutassa be József Attilát. Aki tiszta szívvel – „csak az olvassa versem, aki szeret” – a teljes életművet elolvassa, rádöbben arra, hogy milyen erővel szembesít bennünket a mai valósággal. Elviselhetetlenül konfrontál a társadalmi igazságtalansággal, a mindenkori hatalom által kiszolgáltatott, tönkretett élet-tragédiák millióival. Tudunk-e szembenézni? Tudunk-e belenézni a tükörbe?" (Jelenczki István)

A verseket elmondja: Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Simon Péter

A négyrészes filmet egy szünettel vetítjük.

I. rész: „Ó, uram, ajándékozz meg csekélyke magammal  engem.”  (62 perc)
II. rész: Lassan, tűnődve (64 perc)

Szünet

III. rész: Bukj föl az árból (63 perc)
IV. rész: „s én állok minden fülke-fénybe, én könyöklök és hallgatok” (69 perc)

Jegyár: 3500 Ft

A film az Angelus Bt. és a Dunatáj Alapítvány koprodukciójában készült.

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató