< VISSZA

Haláljog I-II. (1992-1993) - Az eutanázia helyzete Magyarországon


magyar dokumentumfilm, 112 perc, 1993

Időpontok:

Rendező: Jelenczki István

A filmben megszólaló szakértők: Dr. Buda Béla pszichiáter, Dr. Blasszauer Béla orvosetikus, Dr. Czeizel Endre genetikus, Jelenits István piarista tanár, Dr. Kaló Emil kardiológus, Dr. Makó János orvos, Dr. Monory Bulcs jogász, Dr. Papp Lajos szívsebész, Polcz Alaine pszichológus, Sándor Judit jogász, Dr.Vezsenyi Károly intenzív-altató orvos, Dr. Vértes László gerontológus

Munkatársak: Komjáti Ferenc, Stelczer Mihály
Hang: Várhegyi Rudolf
Vágók: Bándi Molnár László, Erdélyi Péter, Jelenczki István
Zeneszerző: Hortobágyi László
Kép: Csukás Sándor

A film, amely 1992-1993-ban úttörő módon járta körül az eutanázia helyzetét Magyarországon, 1994-ben, a 25. Magyar Filmszemlén a zsűri rendezői különdíját nyerte el. Most, 30 év múltán egyetlen alkalommal, archív kópiáról vetítjük.
A vetítés vendége a rendező.

„A HALÁLKULTÚRA HIÁNYA AZ ÉLETKULTÚRA HIÁNYA”.

„A film, a születéstől a haldoklásig tartó élettani folyamatban bekövetkezett visszafordíthatatlanul halálos betegségek egy-egy példaértékű helyzetét elemzi az eutanázia tükrében.
A dokumentumfilm bemutatja azt a kritikus helyzetet, amely az aktív és passzív eutanázia jogi, orvos-etika elmélete, valamint a mindennapi orvosi gyakorlat ellentéte között feszül.
Mikor rendelkezhetünk életünkkel, halálunkkal?”       Jelenczki István

Egységes jegyár: 3200 Ft
Kedvezmények nem érvényesek.

Gyártó: Balázs Béla Stúdió 1992-1993.

Forgalmazó: Nemzeti Filmintézet

»Ápr. 11. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Csak egy anya (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Portal (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

A feltámasztott Notre-Dame (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Renoir (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Törőcsik Mari terem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Élvezd a pillanatot! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Franz – Kafka élete (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Díszterem

Az elnök tortája (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Csortos terem

Visszatérő szerelem (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Törőcsik Mari terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Díszterem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:15     Fábri terem

Pipás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Üvöltő szelek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A búvóhely (12)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Díszterem

Tyúk (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Fábri terem

Kész dráma (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:45     Törőcsik Mari terem

Father Mother Sister Brother (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

Mariana szobája (18)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Díszterem

Kész dráma (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

Arco - Fiú a jövőből (12)

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató