< VISSZA

Márton Áron boldoggá avatási pere


magyar dokumentumfilm, 78 perc, 2015

Időpontok:

Rendező: Maksay Ágnes

Operatőr: Kötő Zsolt
Producer: Füredi Vilmos

Bővebben a filmről

I. rész: Szülőföldi tanúságtevők (26 perc)
Márton püspök életszentsége már a kortársai előtt is ismeretes volt, az első részben erről tesznek tanubizonyságot egykori ismerősök, rokonok, paptársak.
 
II. rész: Amikor a tanúságtevő maga a történelem (26 perc)
A peranyagnak mindenkor tartalmaznia kell egy minél teljesebb életrajzot, amelyet be kell helyezni abba a korba, annak az országnak a történelmébe amelyben az illető élt és alkotott. Erre tesz kísérletet a dokumentumfilm II. része, amelyben kiemelt helyet kap az egykori román titkosszolgálat: a Szekuritáté archívumában lévő iratanyag bemutatása.
 
III. rész: Várva a csodát (26 perc)
A püspök boldoggá avatásához, közbenjárására csodának kell történnie. A Vatikánban még nem zárult le a peranyag: a Pozitió teológusbizottság általi vizsgálatainak folyamata, de egyházmegyei szinten már elkezdődött a feltételezett csoda számbavétele.
 
Szakértők:
Kovács Gergely egyházjogász, a Márton Áron ügy posztulátora
Denisa Bodeanu a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács tudományos munkatársa
Nagy Mihály történész, a Román Kulturális Intézet elnökhelyettese

A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Kollányi Ágoston-pályázatán támogatta.

"Kiderül a filmből az is, hogy a román szocializmus négy évtizede alatt messze Márton Áronnak volt a legvaskosabb megfigyelési dossziéja, összesen 236 kötet, 77 088 oldal. Játékfilmbe illő történet az, amit Csiki Dénes pápai káplán mesélt el: egyik alkalommal, amikor a püspököt az egyik börtönből a másikba szállították, a rabszállító kocsiban a nagy melegben félmeztelenre vetkőzött köztörvényes banditák kártyáztak, s csodálkozva kérdezték, miért van keze-lába megkötözve. A fegyveres kísérők így válaszoltak: ő nagyon veszedelmes ember. S hogy mi volt Márton Áron bűne a kommunisták szemében? Többek között, hogy erélyesen tiltakozott az egyházi iskolák elvétele, a szerzetesrendek feloszlatása, a görög katolikus egyház megszüntetése ellen." (részlet a Magyar Kurír filmismertetőjéből) Tovább olvasom...

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató