< VISSZA

Mozart zenéje mozivásznon


Válogatás a salzburgi Spot On MozART projekt zenefilmjeiből, 40 perc, 2024

Időpontok:

Rendező: Radnóti Róza, Chris Saupper, Carla Schwering, Veit Vergara, Julian Wipplinger, Sophie Thammer

A vetítés után Széchenyi Ágnes irodalomtörténész beszélget az alkotókkal.

A Spot On MozART egy olyan interdiszciplináris projekt volt, melynek keretében a művészet, a média és a kultúra területén dolgozó diákok és tanárok közösen keresték Mozart zenéjének új, 21. századi értelmezési lehetőségeit a hangzó és a vizuális eszközök összekapcsolásán keresztül. A projekt több egyetemi intézmény és külső szakértők együttműködésében valósult meg, olyan művészeti és kommunikációs potenciált serkentve, amely kreatívan közelít a digitalizációhoz és az ezzel kapcsolatos társadalmi változásokhoz. Ez egy egyedülálló lehetőség volt a hallgatók számára, akik egyszerre kísérletezhettek és kutathattak, összekapcsolva a hallást és a látást, feltárva a zene megértésének újabb rétegeit.
A zenefilmeket jelentős nemzetközi helyszíneken, többek között a salzburgi Festspiele alkalmával mutatták be, Radnóti Róza Lost in dimensions című filmje pedig tavaly nyáron a bécsi Rathausplatz-filmfesztiválon is szerpelt.

Lost in dimensions / Radnóti Róza
Zongora / Musical interpretation: Róza Radnóti
Tánc / Dance: Rita Góbi
https://www.moz.ac.at/.../spot-on-mozart/lost-in-dimensions

Radnóti Róza zongoraművész Lost in dimensionscímű filmje arra tesz kísérletet, hogy a zenében vizuálisan kifejezhető mozzanatokat találjon. A C-dúr zongoraszonáta (KV 545) második tételének absztrakt, nem narratív módon történő interpretálásával intenzív és komplex élményt kíván nyújtani a közönségnek.
Számos példa létezik arra, hogy egy zeneművet filmzeneként használnak. De csak kevés olyan, ahol egy zenemű adja a film alapját, a vizuális cselekményt pedig elsősorban a zenei tartalom és a dramaturgia határozza meg. A vizuális interpretációnak lehetővé kell tennie, hogy a közönség „lássa” a zenét és elmerülhessen a belső univerzumban, rejtett dimenziókban. A filmes megvalósítás sokrétűen értelmezhető metaforának tekinthető, amelyet mindenki saját élettapasztalatának és személyiségének megfelelően fordíthat le.

+ Werkfilm a forgatást mutatja be
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=X5GgK1a4Fek&list=PLDymsjhzhnHAYkpPb6lQ6y3c-LZ36KHwp&index=4


Find me! / Radnóti Róza
Piano sonata No. 2, KV 280 (3rd movement)
Zongora / Musical interpretation: Róza Radnóti (piano)
Tánc / Dance: Rita Góbi
https://www.moz.ac.at/en/news/spot-on-mozart/find-me

Mozartnak meg kellett küzdenie azzal a problémával, hogy egyszerre volt hétköznapi ember és rendkívül érzékeny zenész. Nehéz volt elfogadnia önmagát? Megrémült, amikor rájött rendkívüli tehetségére? Önmaga elfogadásában segítette-e a humora? Ezekre a kérdésekre adott válaszok keresése során számos olyan motívumot fedezhetünk fel, amelyek bármely generáció és bármely kor számára szimbolikusak és jelentőségteljesek lehetnek. A Find me! - amely sok tekintetben az első filmemre, az Lost in dimensions szerves folytatása, az önazonosság keresését mutatja be. A főszereplő és az árnyéka két független entitás (két táncos!), de meg kell tanulniuk együtt dolgozni, egymásra találni és elfogadni egymást.

+ Werkfilm a forgatást mutatja be
Trailer:https://www.youtube.com/watch?v=7BXHcv6_ppc&list=PLDymsjhzhnHAYkpPb6lQ6y3c-LZ36KHwp&index=5


Quarrtsiluni / Chris Saupper
Musical interpretation: Róza Radnóti

A "Qarrtsiluni" egy narratív elemeket tartalmazó zenei videó, amely az egyéni anekdotákat, élményeket és az élet fontos találkozásait meseszerű történetbe illeszti. A szerelmesek, Gretchen és Liv történetének kidolgozásához és kivitelezéséhez Mozart zenéje lényeges inspiráció volt számomra, amelyben egy különös, játékos önálló világot találtam. A zenei inspirációra támaszkodva arra törekedtünk, hogy a vágyakozás és a szerelem időnként nyugtalanító erejét filmszerűen, a teljes magyarázat keresése nélkül dolgozzuk fel.

Mozart in Nairobi / Carla Schwering, Veit Vergara és Julian Wipplinger
Sonata in E flat major, K. 282
Musical interpretation: Cordelia Höfer-Teutsch
https://www.moz.ac.at/.../spot-on-mozart/mozart-in-nairobi

A Mozart in Nairobi projekt a Nairobiban / Kenyában fogva tartott anyák és hátrahagyott gyermekeik történetét meséli el egy esszéfilmben. Ennek során a „Fészek” Alapítvány keretein belül különböző emberek és kultúrák között több szinten zajlik párbeszéd, a film alapeleme pedig W. A. Mozart Esz-dúr szonátája (KV 282), amely mentén az elbeszélés zajlik. Carla Schwering rendező a helyszínen kísérte végig ezt a párbeszédet kollégáival, Veit Vergarával és Julian Wipplingerrel, kutatva és dokumentálva a szereplők interakcióját Mozart zenéjével.
A film szerkezete az Esz-dúr szonáta (KV 282) első tételére alapul, melynek két különböző témája a két embercsoportot – a bebörtönzött anyák és a tőlük elválasztott gyermekek – jelképezi, hidat képezve az elválás és a bebörtönzés témája közt.
A zene egyszerre terápia, nyitány és a valóságból való röpke menekülés, a filmben pedig a nonverbális kommunikáció eszközeként funkcionál, a helyi lakosok és a velük párbeszédet folytató projektcsapat szócsöve, segít leküzdeni a nyelvi akadályokat.
A projektcsapat jam session formájában lehetőséget kínál az embereknek arra, hogy Mozart zenéjére a régió zenei nyelvén válaszoljanak anélkül, hogy a nyugati zene befolyásolná őket. A csapat célja az volt, hogy a zene segítségével egy kicsit elterelje a figyelmet a kétségbeejtő helyzetről, kis léptékben elősegítse a kulturális csere gondolatát, valamint a két szonáta témájának feldolgozásán keresztül legalább fogalmi, mentális és metaforikus szinten összehozza a helyi anyákat és gyerekeket.

Ein weites Feld / Sophie Thammer
Sinfonie in A-Dur, KV 201
https://www.moz.ac.at/de/news/spot-on-mozart/ein-weites-feld

Mozart A-dúr szimfóniájának (KV 201) fokozatosan kialakuló absztrakt festménnyé való átalakulási folyamatával foglalkozik, amely vizuálisan egy animációs film formájában valósul meg.

A Határtalan design / Design without borders nemzetközi design kiállítás és összművészeti fesztivál eseménye. 

»Dec. 22. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Én, Claude Monet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Rókus és Rézi megmenti az erdőt (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Változó vadon – Az én Északom (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Niko, a rénszarvas - Az északi fényen túl (6)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Comandante - A parancsnok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Ma este gyilkolunk (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

DAC Film (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Az iskola (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

A szerelem ideje | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A Vándorló palota (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Szeretettel, a Ti Hildétek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Miénk lesz a holnap | Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:45     Törőcsik Mari terem

A szomszéd szoba (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Csortos terem

A kedvenc sütim (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Fekete pont (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Csortos terem

És mi van Tomival? (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

KIX (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató