Sirokkó / 2. Uránia Filmnapok

Rendező: Jancsó Miklós

Szereplők:  Jacques Charrier, Marina Véady, Ewa Swann, Madaras József, Bujtor István, Bánffy György, Philippe March

Egy usztasa félfasiszta szervezet a harmincas évek elején Magyarországon készíti elő a despota szerb uralkodó elleni merényletet.  A szervezet érdekében föláldozzák Marko Lazart, az anarchista nemzeti hőst a magyar érdekeknek. A kamera a kelet-európai diktatúrák hatalmi mechanizmusait írja le: ahogy Marko Lazar eljátszik a hatalom megszerzésével és visszautasításával, majd holtában a szervezet mozgalmi jelképévé válik. Kende János – aki a Csend és kiáltással kezdődően (1968) asszisztensből Jancsó állandó alkotótársa lett –, a francia koprodukciónak köszönhetően  egy olyan mozgékony kamerával dolgozott, amely képes volt már 12 percnyi negatív tárolására. Ily módon a 11 beállításból álló film Jancsó legprovokatívabb alkotása lett. A mozgásokhoz speciálisan kifejlesztett zoom-optika lehetővé tette a belső vágásokat. A 250–300 méteres fahrtsíneken speciális ritmus szerint mozgó kamera a tér drámaiságát, a mozgás ritualitását aknázta ki, miközben lehetőséget adott a színészeknek az improvizációra. E komponálás erejét, a teljes kiszolgáltatottság és bizonytalanság érzetét tovább fokozta, hogy nem mutatott közelképeket; csak az egyes akciók koreográfiáját képezte le, az arra adott egyéni, pszichológiai reakciókat nem. Fazekas Eszter filmtörténész

Kende János a Metropolis-ban így emlékszik vissza a Jancsó Miklóssal való munkakapcsolat kezdetére:

- Nem remegett a kezed - átvitt értelemben -, amikor Somló után Jancsóval kezdtél forgatni, aki - ahogy mondtad - a világhír csúcsán állt ekkor?
- Szakmailag sohasem féltem. Már nem emlékszem azokra a pillanatokra, amikor eldöntöttem a fényirányokat és a mozgásokat a Csend és kiáltásnál. Rontottam is néha, de tizenhat-tizennyolc forgatási nap alatt azért leforgattuk a filmet. Ráadásul novemberben már rövidebbek a nappalok, tehát reggel nyolctól délután háromig lehetett csak forgatni. Nem remegett a kezem, de Jancsó az első héten minden második nap le akart váltani. Én magamat megnyugtattam azzal, hogy ha nem sikerül elsőre, az nem akkora tragédia....
- Mennyire voltak közösek a későbbi filmek?
- A gyakorlat az volt, hogy Hernádi és Jancsó beszélgettek egy kávéházban, én odamentem és hallgattam őket. Mire elkezdtük a forgatást, körülbelül sejtettem, hogy milyen filmet szeretnénk csinálni. Én inkább a gyakorlati, technikai ötleteimmel voltam elfoglalva. A Sirokkóban azt javasoltam, hogy béreljünk olyan könnyen mozgatható kamerát, amellyel tízperces felvételeket lehet készíteni. Azt játszottuk Jancsóval, hogy Párizsban elindultunk a St. Germainen, azt mondtam, hogy most indul az óra: sétáltunk, sétáltunk, kirakatot néztünk, majd szóltam, hogy most van vége. Ennyit kell megtölteni. El sem tudtuk képzelni, hogy mennyi tíz perc. Figyeltem a különböző technikai újításokat, új gépeket, más típusú nyersanyagokat, új gépmozgató eszközöket, egészen a steadycamig - körülbelül annak a megjelenéséig dolgoztunk együtt Jancsóval. Bevezettem a különböző kránok (daruk) használatát, hogy a "kétdimenziós", előre-hátra mozgást egy karral kiegészítve "háromdimenzióssá" tegyük. Jancsó ezeket az ötleteket aztán kiválóan építette be a filmjeibe. Tovább a teljes intejúra...