Crossover Uránia - Zűrös Banda: 2021 lemezbemutató koncert

2021. december 22. 19:00 - 20:30

Helyszín: Díszterem

Az együttes a magyar nép- és világzenei színtér kimagasló zenekarainak tagjaiból verbuválódott. A zenekar alapításban - a tagokat összekötő több éves barátság mellett - leginkább az játszott szerepet, hogy mindannyian rajonganak a magyar és a modern balkáni zenéért.

Első lemezük a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg 2015 szeptemberében. A megjelenés után szinte azonnal, igen erős nemzetközi mezőnyben felkerült a világ legrangosabb világzenei toplistájának, a World Music Charts Europe-nak legjobb albumai közé. 

Zenéjükben a népzenei témák és dalok (magyar, szerb, macedón, bolgár, román) stílushűen szólalnak meg, miközben a ritmusszekció modernebb hangzással támasztja alá a gyönyörű dallamokat. 

2021 című második lemezükön már saját szerzemények is hallhatóak nem csak népdalfeldolgozások. A magyar nyelvű szövegek többségbe kerültek ezen a lemezen, de a zenében a balkáni vonal is megmaradt természetesen. Ez a lemez is WMCE toplistás lett, 2021. szeptemberében a világ 10. legjobb világzenei albumává választották Berlinben, az év végi összesítéseben pedig a 88. helyen végzett többezer lemez között.

Jegyár:
Normál jegyár: 2.000 Ft 

Tovább a Crossover Uránia sorozat további programjához>>>

A koncertet támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások TámogatáskezelőEmberi erőforrások Minisztériuma        

Rendező:

Básits Branka  – ének
Bede Péter – szaxofon
Deáky Márton - szaxofon, klarinét
Babcsán Bence - szaxofon, klarinét
Varga Kornél – gitár
Boros Attila – basszusgitár
Kertész Ákos – dob

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
A gyűlölet
2026.06.13 19:00 - 21:00
Franco Battiato. A hosszú utazás
2026.06.15 19:00 - 22:00
Goya 40 - Szörnyetegek
2026.06.18 19:00 - 21:00
Itáliai utazás: Latin vér
2026.06.22 19:00 - 21:00
Goya 40 - A jó főnök
2026.06.24 19:00 - 21:00
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.17 19:00 - 21:30
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.25 18:00 - 21:30
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató