Csajkovszkij: Csipkerózsika (Royal Ballet)

A londoni Royal Ballet előadása felvételről

2014. április 13. 17:00 - 20:15

Helyszín: Díszterem

Az először 1890-ben, Szentpétervárott bemutatott Csipkerózsika a klasszikus balettek gyöngyszeme: „boldog szerelmi házasság” Petipa koreográfiája és Csajkovszkij muzsikája között, egyben minden táncos számára igazi kihívás. Ez a mű a Royal Ballet zászlóshajója. 2006-ban, a társulat 75. születésnapjára készült el Monica Mason és Christopher Newton 1946-os, zajos sikerű produkciójának felújítása, mely Petipa eredeti koreográfiai megoldásait Nyikolaj Szergejev cári balettmester feljegyzései alapján hűen követte, de a forgatókönyv és a rendezés már Ninette de Valois, a Royal Ballett megalapítója nevéhez fűződik. Oliver Messel szépséges, eredeti díszlet- és jelmezterveit Peter Farmer álmodta újjá, míg új koreográfiai elemeket Anthony Dowell, Christopher Wheeldon és Frederick Ashton adott a darabnak. Az így létrejött Csipkerózsika nemcsak az eredeti balett hangulatát képes visszaadni, hanem nagyon is élő, örökké változó darab, mely kifejezi a Royal Balletban folyó műhelymunkát, a társulat visszatekintve is előremutató fejlődését. 

Jegyinformációk

Belépőjegy: 3600 Ft

Továbbra is van lehetőség 3000 Ft-ért kedvezményes jegy vásárlására azoknak, akik az évad legalább (legalább) három különböző előadására váltanak jegyet egyszerre. A kedvezményes jegyvásárlásra csak személyesen a jegypénztárban van lehetőség, az online jegyfoglaló rendszerben nem. Megértésüket köszönjük.

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és a Jegymester hálózatában.

Jegyfoglalás telefonon: 486-3400, 486-3401, 486-3413, 486-3414

Jegyfoglalás interneten: ticket.urania-nf.hu

A lefoglalt jegyeket kérjük 5 napon belül az Uránia jegypénztárában személyesen átvenni, 5 nap után a foglalás automatikusan törlődik a rendszerből. Megértésüket köszönjük.

Rendező: Monica Mason és Christopher Newton

Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij

Koreográfus: Marius Petipa 

Karmester: Valeriy Ovsyanikov

Díszlet- és jelmeztervező: Oliver Messel

»Szept. 13. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Nászkáosz (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Törőcsik Mari terem

A hajfonat (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Jó utat, Marie (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Az avignoni szerelmesek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:30     Csortos terem

A szerelem sosem késő (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Páratlan párosok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Törőcsik Mari terem

Futni mentem (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Csortos terem

Gaucho Gaucho (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Jane Austen tette tönkre az életemet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Páratlan párosok (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Törőcsik Mari terem

A föníciai séma (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Rózsák háborúja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Downton Abbey: A nagy finálé (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

Rajtakapva (18)

Hírlevél feliratkozás

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató