Véletlenül írtam egy könyvet (12) - Iskolai vetítések

2024. december 7. - 2025. március 31.

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház

Januárban kerül a mozikba Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmje, amely holland-magyar koprodukcióban jött létre. A film forgatókönyvének alapja Annet Huizing, holland írónő, többszörös díjnyertes sikerkönyve. A filmben számos magyar irodalmi utalás is megjelenik és egyfajta íróleckeként is felfogható, hiszen több jelenet szól arról, milyen eszközei vannak egy írónak, hogy kifejezze érzéseit, gondolatait.

Iskolák számára már 2024 decemberében, valamint 2025. január-március között vetítéseket szervezünk, ahol kedvezményes mozijegy áron (1800Ft/ fő) nézhetik meg a diákok a filmet, az osztályt kísérő tanár pedig ingyenesen vehet részt a vetítésen. Igény szerint, az alkotókkal, vagy a szereplőkkel félórás beszélgetést, közönségtalálkozót is tartunk. 

A filmet 10-14 éves gyerekeknek és tanáraiknak ajánljuk.

Az első decemberi vetítési időpontok már megvannak: december 7-én, december 14-én és december 16-20. között 10 órai és 14 órai kezdéssel, december 18-án 10 órai kezdéssel.

Iskolák érdeklődését az iskola@urania-nf.hu mailcímen várjuk.

Bővebben az Uránia Nemzeti Filmszínház - Oktatók és Szülők Mozis Csoportjában a Facebookon.

»Dec. 4. – Szerda«
JegyvásárlásJegyrendelés20:30     Csortos terem

Kneecap (18)

Hírlevél feliratkozás

Met 2024-25

Royal Ballet 2024/25

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató