< VISSZA

Cseh Tamás mozija: 6:3, avagy játszd újra, Tutti!


magyar játékfilm, 94 perc, 1998
magyar

Időpontok:

Rendező: Tímár Péter

író, vágó: Tímár Péter, zeneszerző: Cseh Tamás, operatőr: Szatmári Péter
szereplők: Eperjes Károly, Szalay Kriszta, Cseh Tamás, Kállai Ferenc, Kern András, Fesztbaum Béla

Az 1953-as, legendás angol-magyar labdarúgó mérkőzés november 25-én, délután negyed négykor kezdődött. Hónapok óra erre várt az ország. Az emberek a rádiókészülékek köré gyűltek, hogy hallják, amint az Aranycsapat pályára lép az otthonukban addig veretlen angolok ellen.

Bakáts tér. A kezdőrúgás előtt megjelenik egy férfi. Nem tudni, ki ő, honnan jött, de a szurkolók bosszúságára előre bemondja a gólokat. Minden bemondása „tutti „– így is mutatkozik be. Tuttit az utcaseprőként dolgozó Helén veszi pártfogásába. Együtt száguldják végig a Szepesi-féle közvetítés másfél óráját: italbolttól borbélyüzletig, húsbolttól a Gellért-fürdőig, egy Kossuth-díjas író budai lakásától egy presszóig. Mivel Tuttira az AVH is felfigyel, menekülniük kell. Helén volt vőlegényével, a presszózenész Halmival (Cseh Tamás) kiegészülve bujkálnak a rendőrség elől, miközben zajlik évszázad mérkőzése.

Vendégünk Tímár Péter, filmrendező.  A filmet 35 mm-ről vetítjük.

A Cseh Tamás mozija teljes programja ITT OLVASHATÓ.

»Máj. 2. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Caravaggio (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Bálnadal (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Szaffi (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Nürnberg (16)

JegyvásárlásJegyrendelés12:45     Csortos terem

Kurtág-töredékek (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Portal (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Díszterem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

A kórus (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:15     Csortos terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Törőcsik Mari terem

Az elnök tortája (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Díszterem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Csortos terem

Macskafogó (KN)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Törőcsik Mari terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Az idegen (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Met 2025/26 - Pjotr Iljics Csajkovszkij: Anyegin

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Liza, a rókatündér (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

Michael (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató