< VISSZA

Szabadesés


magyar-dél-koreai-francia játékfilm, 89 perc, 2014
magyar nyelven

Rendező: Pálfi György

Szereplők: Molnár Piroska, Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, Benedek Miklós, Gosztonyi Csaba

A Szabadesés hét lakás történetét meséli el. Egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások nem hétköznapi történeteit. A bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenései ezek a történetek. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek – csak nem szeretünk róla beszélni. A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba enged betekintést, de vannak még lakások – akár ebben a házban, akár más házakban, más városokban, más országokban is. És mindegyikben van egy-egy újabb történet. Furcsa történetek ezek, különös emberekről.

A Szabadesés a Pusztai Ferenc producer vezette KMH Film és a POPFILM gyártásában készült, a dél-koreai Jeonjou International Filmfestival, a francia SCIAPODE, a magyar VISIONTEAM és ORIGO FILM GROUP koprodukciójában. A film főszereplője a Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Nemzet Színésze Molnár Piroska, aki dolgozott már együtt Pálfi Györggyel a Taxidermia című filmben is. Mellette olyan kiemelkedő művészek szerepelnek a Szabadesésben, mint Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, és Benedek Miklós. A film rendezője, Pálfi György legutóbb Cannes-ban szerepelt a Final Cut – Hölgyeim és Uraimmal, előtte a Nem vagyok a barátod Karlovy Varyban volt versenyben. A Taxidermia című filmje négy díjat nyert a Magyar Filmszemlén, szerepelt Cannes-ban és többek között Chicagóban lett a legjobb film, a világsikert aratott Hukkle-val pedig többek között Európai Filmdíjban részesült. A Szabadesés a Taxidermiához hasonló szürreális, vizuálisan erőteljes alkotás, amely garantáltan meghökkenti a nézőt.

Bemutató dátuma: 2014.09.25.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

»Szept. 26. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Az apám és Victor Hugo (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Találkozás a Buddhával (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Momo (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

Szerelmem, Marokkó (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Akik igazán számítanak (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Odüsszeia (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye (6)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Latin-Amerikai Filmnapok 2026: Milton Bituca Nascimento

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

A Velázquez-rejtély (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Fábri terem

El Camino - Találd meg az utad (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:15     Díszterem

Latin-Amerikai Filmnapok 2026: Feketén-fehéren: operatőri gyöngyszemek Latin-Amerikából

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

A vadon szíve (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Törőcsik Mari terem

Blue Heron – Egy nyár emléke (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Félrelépni szabad (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Díszterem

Latin-Amerikai Filmnapok 2026: Legyek - Premier előtt (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Csortos terem

A bárány, amit akarsz (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Törőcsik Mari terem

Az ünnepelt (16)

Oldal követése

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

NT Live 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató