< VISSZA

Magyarország 2011


,, 75 perc, 0

Időpontok:

Rendező: Jancsó Miklós, Salamon András, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Siroki László, Forgács Péter
rendező: Jancsó Miklós, Salamon András, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Siroki László, Forgács Péter, Mészáros Márta, Szabó Simon, Török Ferenc, Kocsis Ágnes, Jeles András
forgatókönyvíró: Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Pálfi György, Fliegauf Benedek, Salamon András, Jancsó Miklós
producer: Tarr Béla

Előszó a Magyarország 2011 című filmhez
Ez a film mindazon emberek összefogásából született, akik még mindig felelősséget éreznek a magyar film sorsa iránt.
A magyar filmalkotók, a magyar filmes szakemberek, és a filmezést amúgy csak kiszolgáló, normálisan érdekből működő cégek mind őszintén, lelkesedéssel vettek részt ennek megvalósításában.
Ez a film minden fajta támogatás nélkül készült és ezen embereknek arról az elkötelezettségéről szól, hogy szeretik népüket, hazájukat és tisztelik az emberi méltóságot.
Köszönet mindenkinek, aki ebben részt vett és külön köszönet mindazoknak, akik figyelmükkel kitüntetik ezt a filmet és szolidaritásukkal segítik a magyar film életben maradását.
Tarr Béla

Díjak:

»Dec. 27. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Canaletto és Velence művészete (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Azúr ösvény (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Josef Mengele eltűnése (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Sarkvidéki varázslat (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Törőcsik Mari terem

Eleanor, a lenyűgöző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Túlagyalt randevú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Főzőklub - A második fogás ǀ Premier előtt (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Jaj, szia! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Törőcsik Mari terem

Legénybúcsú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Anilogue Extra: A kis Amélie és az eső természete

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Új év, új szerelem (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Törőcsik Mari terem

Jane Austen tette tönkre az életemet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Hamnet - Premier előtti vetítés és beszélgetés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Csortos terem

Song Sung Blue (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Törőcsik Mari terem

Az utolsó viking (16)

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató