A Magyar Művészeti Akadémia vetítései a magyar film napja alkalmából

Közönségtalálkozóval egybekötött ingyenes vetítések az Urániában

29 april 2024 - 30 april 2024

Location: Uránia - Fábri és Csortos terem

A magyar film napján, azaz április 30-án országszerte minden moziban a magyar filmeké a főszerep. 1901-ben ezen a napon mutatták be a nagyközönségnek A táncz-ot, vagyis azt a szórakoztatva ismeretterjesztő filmfűzért, melyet az első magyar filmalkotásként tart számon a filmtörténet. A bemutató helyszíne az Uránia Magyar Tudományos Színház, az Uránia Nemzeti Filmszínház elődje volt. Itt zajlanak idén – immár nem először – a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának ünnepi, regisztrációval látogatható vetítései, amelyeken a moziban ritkán látható filmalkotásoké a főszerep. Idén három különleges, érzékeny múltfeltáró dokumentumfilmre regisztrálhatnak az érdeklődők, akik a rendezőkkel is megismerkedhetnek a helyszínen.

Április 29-én a legendás Új Zenei Stúdió történetével ismerkedtet meg minket M Tóth Éva 2023-as rendezése, az Undisturbed /Hommage à ÚZS. Az animációs elemekben és archív felvételekben gazdag filmben az 1970-ben alakult Stúdió tagjai, valamint pályatársak és tanítványok idézik fel az együttes működésének történetét. (Ez a vetítés az Uránia FILM/ZENE programsorozatához kapcsolódik.) Április 30-án egy másik alkotói műhely és egy másik művészeti ág kerül előtérbe. Sipos István 2004-es filmje, az Universitas az 1962-ben alakult és hamar a magyar színházi élet meghatározó szereplőjévé vált együttesnek állít emléket, szintén az egykori tagok megszólaltatásával. (Ez a vetítés a Dunatáj Alapítvány 30 éves fennállását ünneplő Dunatáj 30 programsorozathoz kapcsolódik.) A program harmadik filmje – szintén április 30-án – Mózes Gergely Mindhalálig című 2022-es alkotása, amely a holokauszt emlékévhez kapcsolódva egy valódi hős, Baranski Tibor katolikus papnövendék vakmerő cselekedeteiről beszél az 1944-es budapesti ostrom árnyékában.

A vetítéseken a részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni a filmek címére kattintva, az űrlapok kitöltésével lehet.

Április 29., hétfő 18:00 – Fábri terem
UNDISTURBED / Hommage à ÚZS
magyar dokumentumfilm, 2024, 60'
Vendégünk a rendező: M Tóth Éva

Április 30., kedd 16:00 – Csortos terem
UNIVERSITAS
magyar dokumentumfilm, 2004, 67'
Vendégünk a rendező: Sipos István

Április 30., kedd 18:00 – Csortos terem
MINDHALÁLIG
magyar dokumentumfilm, 2022, 46'
Vendégünk a rendező: Mózes Gergely

»Jul. 24. – Friday«
TicketsCall Us14:30     Díszterem

Magyar menyegző (12)

TicketsCall Us15:00     Fábri terem

Tuner (16)

TicketsCall Us15:00     Törőcsik Mari terem

Let Us Praise King Saint László! (12)

TicketsCall Us15:00     Csortos terem

Calle Malaga (16)

TicketsCall Us17:00     Díszterem

Momo (12)

TicketsCall Us17:30     Törőcsik Mari terem

The Love That Remains (16)

TicketsCall Us17:30     Fábri terem

Sacred Heart: His Reign Has No End (12)

TicketsCall Us17:30     Csortos terem

Adam's Apples (16)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

The Odyssey (16)

TicketsCall Us19:30     Csortos terem

Homo Argentum (16)

TicketsCall Us19:30     Fábri terem

Bitter Christmas (16)

TicketsCall Us20:00     Törőcsik Mari terem

I Swear (16)



Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Filmcsobbanás 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
Film Splash: La Chimera
2026.07.28 19:30 - 22:00
Film Splash: Paterson
2026.07.30 19:30 - 21:30
Lenin v 1918 godu
2026.08.02 16:00 - 18:30
Film Splash: Drive My Car
2026.08.04 19:00 - 22:00
Film Splash: The Eight Mountains
2026.08.06 19:30 - 22:00
Film Splash: Sentimental Value
2026.08.13 19:30 - 21:45
Film Splash: The Love That Remains
2026.08.18 19:30 - 21:30
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: on weekdays at 2:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy