Hugyik Krisztián mezőgazdász portréja, Horvátország | Rendező: Hordósi Dániel | 60 perc
A film utáni beszélgetés vendége: Hugyik Krisztián
Ahol a földből hazaszeretet is sarjad.
Hugyik Krisztián beleszületett, egyúttal beleszeretett a mezőgazdaságba. Családja több generáció óta él a horvátországi Hegyháton, ahová az ősök a Vajdaságból költöztek. A délszláv háború idején a magyar szórvány közösség huszonkét tagját veszítette el. Szerb szabadcsapatok elüldözték vagy meggyilkolták az itteni magyarokat, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy magyarok voltak. Róluk a közösség évente koszorúzással emlékezik meg. Krisztián szüleivel Gomboson vészelte át a tragikus eseményt.
A családi fotók és édesanyja elbeszélése alapján már kisgyermek korában is az állatok, a traktorok és a boroshordók körül sürgött-forgott. Korán megtanult tehenet fejni, állatokat etetni és minden munkát elvégezni, ami a családi gazdaságban előfordult.
Ma az állattenyésztés mellett gabonát és gyümölcsöt termeszt, szőlészettel és borászattal is foglalkozik. Tervezi, hogy a vendéglátásba is belevág, hiszen a Duna menti csendes és csodaszép táj remek lehetőséget nyújthat a pihenésre. Minden lehetőséget megragad, hogy sikeresen tovább tudja működtetni a gazdaságot. Az itteni fiatalok nagy része is inkább a közeli városokba költözik, esetleg Ausztriában vagy Németországban keresi a megélhetését. Krisztián azonban csak itt tudja elképzelni az életét. Sikerült olyan párt találnia, aki szintén ezen a tájon akar családot alapítani. A helyi magyar kulturális egyesület tánccsoportjának tagjaként bejárta az egész Kárpát-medencét, szerelmével, Júliával is a tánccsoport révén találkozott. A lány az eszéki magyar konzulátuson dolgozik, ő hívta meg Krisztiánékat egy fellépésre.
A fiatalember egyik legfőbb célja, hogy hazaszeretetre nevelje majd gyermekeit, hogy ők is büszke horvátországi magyarok maradjanak.
A vetítésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kedves Nézőink! A weboldali regisztráció betelt, a várólistára a regisztracio@magyarsaghaza.info címen jelentkezhetnek.
A Mi, magyarok - Magyarság Háza Filmklub Extra sorozatról
A Magyarság Háza 2020-ban, a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából kezdett bele annak a különleges portrésorozatnak a megvalósításába, amelynek eredményeként aztán ötvenhárom, közel egész estés film készült el, szerte a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar emberekről, közösségekről, külhoni alkotók közreműködésével.
A sorozat bővebb leírása, teljes programja itt érhető el. >>>
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató