Kegyelem - Makkai Ádám irodalmi est

Rekviem 1956 halott fiataljaiért - a ma élőknek

2016. december 17. 18:00 - 20:30

Helyszín: Díszterem

A Magyar Szent István Renddel idén kitüntetett Makkai Ádám nyelvész, költő irodalmi estje kerül műsorra december 17-én, szombaton kora este az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol bemutatják a műveiből készült ’56-os versszínházi előadást, majd Ugron Zsolna író beszélget a 81 éves mesterrel.

Az est első felében Erdélyi György Kegyelem című versszínpadi előadása lesz látható, amelyet a költő azonos című költeményciklusából állított össze a színművész. Ezeket a verseket Makkai az amerikai emigrációban, a forradalom tízedik évfordulóján írta az egykori pesti srácok tiszteletére.  A monodráma előadásmódja a hajdani vásári „képmutogatók” játékát idézi, a színész szerepből szerepbe lépve játssza, mondja a költeményeket, miközben hol a Lordok Háza népét, hol egy abortáló párt, a megölt magzatot, az orosz katonát, a haldokló kamaszt, a halálos ítéletet felolvasó hivatalnokot vagy a költőt személyesíti meg. A Makkai-poémák szövege az előadásban kiegészül Faludy György 1956, te csillag című versével és Makkai Ádám erre válaszul írott művével, de olyan vendégszövegekkel is, mint Thinsz Géza Elidegenedett című költeménye, a 18 éves korában kivégzett Mansfeld Péter halálos ítéletének szövege, valamint Makkai édesanyjának, Ignácz Rózsa írónőnek Igazat játszottak című emlékezése az 1956-os véres csütörtökre. További részletekért az előadásról kattintson ide!

A színpadi előadást Ugron Zsolna és Makkai Ádám beszélgetése követi, amely érinteni fogja a 81 éves nyelvész, költő kalandos életének és pályájának állomásait. Makkai Ádám 1935-ben született Makkai János újságíró, politikus és Ignácz Rózsa írónő gyermekeként. Fiatalemberként 1956-ban, a forradalom után az Egyesült Államokba disszidált, ahol egyetemi tanulmányait követően Hawaii szigetén tanított németet, franciát, latint és oroszt, később doktori fokozatot szerzett a Yale egyetemen, majd 1967-től a Chicagói Egyetem nyelvészprofesszora lett. Az angol nyelv idiómáiról szóló munkájával világszerte ismertté vált, s számos egyetemen, Hong Kongban, Szingapúrban és Malájföldön is tanított. Emellett költőként és műfordítóként is kamatoztatta kivételes nyelvtudását. Angolul, magyarul, németül, franciául, oroszul és latinul ír, de még számos nyelvet ismer és kutat. Alapítója és négyszer újraválasztott elnöke a LACUS nevű szervezetnek, azaz Kanada és az Egyesült Államok Nyelvészeti Társaságának. A magyar kultúra egyik legjelentősebb nyugati nagykövete, az In Quest of the Miracle Stag (A csodaszarvas nyomában) című kétkötetes antológiában, 2400 oldalon, angolra ültetve adta közre a magyar költészet hétszáz évének legjavát. 2011-ben Kossuth-díjat, 2016-ban Kossuth-nagydíjat és Szent István Rendet kapott.

A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük, hogy részvételi szándékát az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével jelezze!
Sikeres regisztrációjáról automatikus üzenetben értesítjük.


Regisztrációs űrlap


Múltbeli eseményre nem lehet regisztrálni


»Dec. 29. – Hétfő«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Rokonidők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Elfajult nyaralás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Eleanor, a lenyűgöző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Díszterem

A feltámasztott Notre-Dame (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Törőcsik Mari terem

Rejtélyes hívások (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Díszterem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Túlagyalt randevú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Csortos terem

Jane Austen tette tönkre az életemet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

Legénybúcsú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Dalai Láma – A boldogság tanítása (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:00     Díszterem

Csendes barát - Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Törőcsik Mari terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Főzőklub - A második fogás ǀ Premier előtt (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Father Mother Sister Brother - Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Törőcsik Mari terem

Az utolsó viking (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Csortos terem

Song Sung Blue (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Szenvedélyes nők (16)

» « 2025. December
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató