< VISSZA

Az ember földje(?) sorozat: Üdvözöljük Szodomában

Welcome to Sodom
osztrák dokumentumfilm, 96 perc, 2018
eredeti (részben angol) nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Christian Krönes, Florian Weigensamer

Az accrai (ghánai) Agbogbloshie a világ legnagyobb elektronikus hulladéklerakója. Mintegy 6000 nő, férfi és gyerek él és dolgozik itt. Szodomának nevezik. Évente 250 ezer tonna leselejtezett számítógép, okostelefon, klímaberendezés és egyéb eszköz érkezik ide az elektronizált és digitalizált távoli világból. Illegálisan. A szereplők összefonódó sorsából kibontakozik ezen apokaliptikus társadalom összetett története. A saját hangjukon megszólalók vezetik be a nézőt az itteni életbe, munkába – és Szodomába magába. És szinte biztosak lehetünk abban, hogy a ma megvásárolt mobilunk vagy számítógépünk itt fogja végezni.

A számos fesztiváldíjjal elismert film a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjában mutatkozott be Magyarországon. Köszönetet mondunk a Verzió fesztiválnak, amiért a mostani vetítéshez rendelkezésünkre bocsátotta a magyar feliratot.

Az ember földje(?) vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Tovább a sorozat teljes programjához >>>

»Nov. 7. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Egy biztonságos hely (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

De Gaulle – Az ellenállás hajnala (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

A Velázquez-rejtély (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

A cinege titka (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Törőcsik Mari terem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Rose (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Díszterem

Értelem és érzelem (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Csortos terem

A nyár kalandorai (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:15     Törőcsik Mari terem

Wildwood - A tiltott Vadon (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye (6)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Díszterem

Vadló Kilenc (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Csortos terem

Az örökség (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:15     Fábri terem

Táncstúdió, Tokió (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:00     Törőcsik Mari terem

Mommy Blue (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Párhuzamos történetek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Fjord - Premier előtti vetítés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:45     Fábri terem

Vadló Kilenc (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Törőcsik Mari terem

The Social Reckoning - A hálózat ára (12)

Oldal követése

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

NT Live 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató