Háború a nemzet ellen - Az elrabolt nemzeti vagyon III-IV.

Jelenczki István 2009-es dokumentumfilmje

2025. június 22. 10:00 - 12:30

Helyszín: Díszterem

Jelenczki István 20009-es dokumentumfilmje azt a történelmi folyamatot mutatja be, ahogyan a belső és külső hatalmi erők felszámolták a nemzeti vagyont, átjátszották és átjátsszák mindazt az örökölt és megtermelt tulajdont, amit őseink évszázadokon át létrehoztak.

A filmben közreműködtek: Ángyán József, Bencsik János, Bencze Izabella, Bogár László, Éger István, Hunyor Erna, Kovács Zoltán, Mándoki Andor, Molnár Oszkár, Molnár V. József, Papp Lajos, Tóth Zoltán József, Varga Csaba, Varga István, Zlinszky János.

Az ismételten műsorra tűzött film lehetőséget ad arra, hogy méltó tisztelettel emlékezzünk azokra a kiváló szakemberekre, akik felelős magatartásukkal és tudásukkal a Magyar Nemzet szellemi felemelésében vettek részt. Akik már nincsenek közöttünk:
Bencze Izabella, jogász †,
Mándoki Andor mérnök, műszaki igazgató †
Molnár V. József képzőművész, néplélek kutató †
Tóth Zoltán József jogtörténész, alkotmányjogász †
Varga Csaba rajzfilmrendező, ősműveltség-kutató †
Zlinszky János jogtörténész, egyetemi tanár †

Munkásságukat tanulmányok, könyvek, filmek és a társadalmi, szakmai közösségek kialakításában részt vállalt munkájukat őrzi megtartó emlékezetünk.

Főhajtással Jelenczki István, a film rendezője. 2025. május.

A film I-II. részét június 21-én, szombaton vetítjük.>>

Rendező: Jelenczki István

Operatőr: Jelenczki István, Kőrösi András MOT
Producer: Jelenczki István
Munkatársak: Heves László, Tárkányi Ferenc
Hangmérnök: Várhegyi Rudolf
Vágó: Tombor Andrea
Ének: Benkő Ágnes, Benkő Dóra Rózsa, Raksányi Boglárka
Zeneszerző: Hortobágyi László

»Júl. 26. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

A zongorahangoló (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Találkozás a Buddhával (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Argentin történetek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

A pasi gyerekkel jön (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:15     Fábri terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

Dicsérjük Szent László királyt! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Odüsszeia (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Csortos terem

Az Arany spatula (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

Momo (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Törőcsik Mari terem

Blue Heron – Egy nyár emléke (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Csortos terem

Argentin történetek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Fábri terem

Keserű karácsony (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:30     Díszterem

Odüsszeia (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:30     Törőcsik Mari terem

Hogyan tudnék élni nélküled? (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Csortos terem

Meghívás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Az idegen (16)

JegyvásárlásJegyrendelés20:30     Törőcsik Mari terem

A gyűlölet (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

NT Live 2026

Filmcsobbanás 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Filmcsobbanás: A kiméra
2026.07.28 19:30 - 22:00
Filmcsobbanás: Paterson
2026.07.30 19:30 - 21:30
Lenin 1918-ban
2026.08.02 16:00 - 18:30
Filmcsobbanás: Vezess helyettem
2026.08.04 19:00 - 22:00
Filmcsobbanás: Nyolc hegy
2026.08.06 19:30 - 22:00
Filmcsobbanás: Érzelmi érték
2026.08.13 19:30 - 21:45
Jégmezők lovagja
2026.08.23 16:00 - 18:30
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató