< VISSZA

Imázsia Kínai Filmhét 2025: Az utód

抓娃娃
kínai családi vígjáték, 133 perc, 2024
mandarin nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Yan Fei, Peng Damo

Főszereplők: Shen Teng, Ma Li

A vetítésen vendégünk lesz Wang Yao, a Beijing Film Academy oktatója


Chris Berry, a King's College London professzorának filmajánlója alapján

“Meg ne tudja a fiam, hogy gazdagok vagyunk!” Kína két komikus sztárszínésze, Shen Teng és Ma Li olyan szülőket alakítnak, akik elhatározzák, hogy gyereküknek és örökösüknek úgy kell felnőnie, hogy két lábbal álljon a földön. Hogy a fiú véletlenül se legyen elkényeztetve, egy Truman show-szerű álvalóságot hoznak létre, hogy felneveljék. A szövevényes megtévesztésből adódó humorforráson túl Az utód 2024-es átütő kasszasikeréhez az is hozzájárult, hogy két, Kínában égető problémát is érintett. Először is, az ország viszonylag szegény, de egyenlőségre törekvő társadalma gyorsan alakult át egy összességében sokkal gazdagabb társadalommá, melyet azonban hatalmas vagyoni szakadék jellemez. A film erre a jelenségre reflektál szatirikusan azzal, hogy a szereplők hatalmas pénzeket költenek a szegénység látszatának megteremtésére. Ezen felül pedig Kínában mindennapos vitatéma, hogy mi a helyes módja a gyereknevelésnek. Fenn kell-e tartani az idősebbek iránti engedelmesség hagyományos értékeit? Vagy hagyni kellene, hogy a gyerekek kibontakoztassák önállóságukat, és a saját útjukat járják? A Shen Teng és Ma Li közötti  természetes kémia is hozzájárult ahhoz, hogy több mint egy évtizede ők a kínai vígjátékok állócsillagai. Ők a kreatív zsenik e féktelen, de egyben megható komédiában.

Tovább az Imázsia Kínai Filmhét teljes programjához >>

Jegyár: 2800 Ft /Kedvezménnyel diákoknak, 26 év alattiaknak, nyugdíjasoknak, 65 év felettieknek, pedagógusoknak 2300 Ft

 

»Máj. 25. – Hétfő«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Bálnadal (6)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Caravaggio (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Bori – A mozifilm (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Fábri terem

Bonzsúr, Svájc! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

A szeretet, ami megmarad (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Magyar menyegző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Törőcsik Mari terem

A dombok halvány képe (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Fábri terem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:45     Csortos terem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Törőcsik Mari terem

Birkakrimi (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Iron Maiden: Burning Ambition (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

Chopin – Párizsi szonáta (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Az ördög Pradát visel 2. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Törőcsik Mari terem

Nincs más választás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:45     Csortos terem

Michael (12)

JegyvásárlásJegyrendelés20:00     Fábri terem

Az idegen (16)

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Exhibition on Screen: Caravaggio
2026.05.25 11:00 - 12:30
Itáliai utazás: Édes kincsem
2026.05.26 18:30 - 20:30
Goya 40 - Jaj, Carmela!
2026.05.27 19:00 - 21:00
Goya 40 - Siket
2026.06.04 19:00 - 21:00
Itáliai utazás: Mint két tojás
2026.06.08 19:00 - 21:00
Goya 40 - Hófehérke
2026.06.10 19:00 - 21:00
Goya 40 - Szörnyetegek
2026.06.18 19:00 - 21:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató