< VISSZA

Reformáció 500: Varázsóra - Levente Péter zenés műsora


vetítés, Kacagó koncert és családi színház 4-104 éveseknek, 120 perc, 2017

Időpontok:

Rendező: Levente Péter

Nagy Varázsló – Levente Péter
Kis Varázslók – A gyerekek
Bábos-gitáros – Török György
Bűvészek – Habók János és Rózsa Hajnalka

Égbőlpottyant szerepeket játszunk, jelmezek-díszletek nélkül, szárnyaló képzeletünk és játékos kedvünk mégis benépesíti a színpadot és a nézőteret egyaránt.

Habók JánosLevente Péter a hatvanas évektől szórakoztatja és neveli műsoraival a gyerekeket - olykor a felnőtteket is. Egy HVG-interjúban azt monda magáról: "Én rejtett, didaktikus módon tanító művész vagyok, vagyis pedagógiai eszközökkel készítek művészi műsort. Amit a Zsebtévében feltaláltam, s másutt is folytattam, az a gyerekekkel való társas kapcsolat." Mostani, 4-től 104 éves korúaknak szóló kacagó koncertjén "Péter bátyó" és a gyerekek a semmiből varázsolnak valamit, ellentétben a bűvésszel, aki a valamit tünteti el a semmibe. Mindeközben olyan kérdéseket felvetve, hogy a fejünkre nőnek a tárgyaink, vagy mi parancsolunk a tárgyaknak?! A majom utánozza az embert, vagy az ember viselkedik állat módjára?!
Produkciófelelős: Hakapeszi Maki dédunokája.


A Reformáció 500 filmnapok vetítéseire a regisztrációs díj egységesen 500 forint.

Tovább a Reformáció 500 filmnapok teljes programjához

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
FILM/ZENE: Ifjúság
2024.03.31 17:00 - 19:15
FILM/ZENE: A Fabelman család
2024.04.01 19:00 - 21:30
FILM/ZENE: 3:1 a szerelem javára
2024.04.03 19:00 - 20:45
FILM/ZENE: Habfürdő
2024.04.03 20:30 - 22:00
FILM/ZENE: Sose halunk meg
2024.04.06 17:00 - 18:40
Itáliai utazás: A furcsaság
2024.04.08 19:00 - 21:00
Denevér 150
2024.04.09 19:00 - 22:15
FILM/ZENE: 2001 - Űrodüsszeia
2024.04.10 19:30 - 22:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató