< VISSZA

Mintha nem otthon lennénk...


magyar dokumentumfilm, 102 perc, 2013
magyar nyelven

Időpontok:

Rendező: Gulyás János

Vetítésre kerül: GULYÁS JÁNOS: MINTHA NEM OTTHON LENNÉNK… Családtörténetek az iszapkatasztrófa után /2013./ című dokumentumfilmje.

Október 4-én lesz öt éve az utóbbi évek legnagyobb természeti és emberi gondatlanságból bekövetkezett katasztrófájának.

Az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának átszakadt a gátja és az áradat Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely két és félszáz házát elöntötte, lakhatatlanná tette és tíz haláleset mellett több lakóját is életveszélybe sodorta. Egy hónappal később pécsi, kolontári és devecseri diákok emlékfalat állítottak. Ekkor ismerkedett meg velük a rendező, Gulyás János, és ekkor készítette a 4NAP EMLÉKEZÉS című filmjét.

2013-ban visszatért a helyszínre a szereplőihez.

Mennyire lehet kigyógyulnia testi és lelki sebekből? Hogyan zajlott a mentés? Kártérítést vagy kárenyhítést kaptak(-e)? Hová költözhettek? Milyen lett a septében felépített Makovecz lakópark? Hogy hasznosult a károsultaknak összegyűjtött két milliárd forint? Lehet-e újrakezdeni, ismét otthonra lelni?

SOHA NE FELEJTSÜK EL: MI TÖRTÉNET 2010. OKTÓBER 4-ÉN!

A vetítés utáni beszélgetés vendége GULYÁS JÁNOS rendező-operatőr.

Bérletek az Uránia Nemzeti Filmszínházban kaphatók, belépőjegyek a helyszínen a kezdés előtt válthatók.

»Dec. 27. – Szombat«
JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Exhibition on Screen: Canaletto és Velence művészete (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Csortos terem

Véletlenül írtam egy könyvet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Fábri terem

Azúr ösvény (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Törőcsik Mari terem

Josef Mengele eltűnése (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

Sarkvidéki varázslat (6)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Csortos terem

A tenger útja (16)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Törőcsik Mari terem

Eleanor, a lenyűgöző (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Fábri terem

Túlagyalt randevú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Főzőklub - A második fogás ǀ Premier előtt (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Fábri terem

A legbelsőbb Ázsia - Magyarok nyomában Mongolországban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Jaj, szia! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Törőcsik Mari terem

Legénybúcsú (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:00     Díszterem

Anilogue Extra: A kis Amélie és az eső természete

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Új év, új szerelem (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Törőcsik Mari terem

Jane Austen tette tönkre az életemet (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Fábri terem

EMBER MARADJ - Az Ákos-sztori. Eddig. (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:00     Díszterem

Hamnet - Premier előtti vetítés és beszélgetés (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Csortos terem

Song Sung Blue (12)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Fábri terem

Szenvedélyes nők (16)

JegyvásárlásJegyrendelés19:30     Törőcsik Mari terem

Az utolsó viking (16)

Hírlevél feliratkozás

Itáliai utazás 2025-26

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató