< VISSZA

Hómokmesék


élő homokanimáció, 90 perc, 2013

Időpontok:

Rendező: Cakó Ferenc

Egy különleges családi programmal kedveskedik a gyerekeknek az Uránia Nemzeti Filmszínház december 7-én szombat délután 16 órától. Cakó Ferenc világhírű animációs filmes, aki idén ünnepli pályafutásának 40. évét, élő homokanimációs előadást tart az Uránia dísztermében. A programot Cakó kifejezetten gyerekeknek szóló animációs filmjeinek vetítése színesíti.

A másfél órás előadás egyúttal egy „beavatás” is a kisebbeknek az animációs trükkök misztikus világába. A művész a védjegyévé vált homokanimáció mellett gyurmafigurák és bábfigurák mozgását is bemutatja a homokanimációhoz is alkalmazott kamera élőképét kivetítve, majd egy-egy gyurmafilm, bábfilm klasszikus mutatja be a vásznon, hogyan is néznek ki a kész animációk.

Cakó Ferenc nevéhez és 40 éves pályafutásához kötődik a mindenki által jól ismert Zénó és Sebaj Tóbiás gyurmafilm. Animációs filmjeivel a világ minden jelentős filmfesztiválján nyert díjakat, Cannes-tól Los Angelesen át Berlinig. A világ animációs életének nemzetközileg elismert és sokat keresett alakja, akit többek között OSCAR-ra is jelöltek.

Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárban. Jegyár felnőtteknek 1200 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak és 6 éven aluli gyermekeknek 800 Ft.
A kedvezményre jogosító igazolványokat (nyugdíjas- vagy diák igazolvány) a jegypénztárnál kérjük felmutatni.

Bemutató dátuma: 2013.12.07.

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

Itáliai utazás 2025-26

Goya 40

Celluloid Nights 290 fekete

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
A gyűlölet
2026.06.13 19:00 - 21:00
Franco Battiato. A hosszú utazás
2026.06.15 19:00 - 22:00
Goya 40 - Szörnyetegek
2026.06.18 19:00 - 21:00
Itáliai utazás: Latin vér
2026.06.22 19:00 - 21:00
Goya 40 - A jó főnök
2026.06.24 19:00 - 21:00
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.17 19:00 - 21:30
MET 2026/27 - Giuseppe Verdi: Macbeth
2026.10.25 18:00 - 21:30
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató