Szeptember 16-21. között nyolcadik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált filmklasszikusok nemzetközi fesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amelynek egyik fő helyszíne a budapesti Uránia. Idén is a filmtörténet legizgalmasabb magyar és külföldi alkotásaiból láthatunk pazar válogatást nagyvászon, felújított minőségben. A vetítéseken pedig most is - mint minden alkalommal, találkozhatunk világsztár vendégekkel, így eljön hozzánk Atom Egoyan, David Cronenberg, Richard J. Lewis és Szabó István rendező, Robert Lantos producer, és ismét vendégül láthatjuk a Cannes-i Filmfesztivál igazgatóját, Thierry Frémaux-t is. Egy-egy filmet elkísérnek nagy külföldi filmarchívumok vezető munkatársai, akik bevezetőikkel a magyar nézők figyelmébe ajánlják féltett filmkincseiket, ahogy a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum munkatársai is sok vetítés előtt tartanak majd bevezetőt.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton a Nemzeti Filmintézet szervezésében valósul meg.
Részletes program
2025. szeptember 16., kedd
18:45
Halálos tavasz – Fábri terem
fekete fehér magyar dráma, 1939, 105 perc
Rendező: Kalmár László
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Vörös Attila filmszkenner operátor, vetítőgépész, NFI – Filmarchívum
19:00
Két történet a félmúltból (16) – Csortos terem
színes magyar dráma, 1979, 106 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Pléh-boy (12)
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
19:30
Nyitógála: Csodálatos Júlia – Díszterem
színes kanadai-amerikai-magyar-angol romantikus vígjáték, 2004, 104 perc
Rendező: Szabó István
angol nyelven, magyar felirattal
Kísérőfilm: Lumière összeállítás, Gobelin összeállítás
A nyitógálán vendégünk Szabó István rendező és Robert Lantos producer.
2025. szeptember 17., szerda
16:00
Egyiptomi történet – Csortos terem
színes magyar-egyiptomi kalandfilm, 1962, 92 perc
Rendező: Mészáros Gyula és Széfeddin Sefket
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Egyiptomi útijegyzetek
Bevezető: Nagy Levente kutató archivátor, NFI – Filmarchívum
17:45
Ha esik, ha fúj – Fábri terem
színes NSZK dokumentumfilm, 1977, 83 perc
Rendező: Doris Dörrie és Wolfgang Berndt
német nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Boronyák Rita, kutató archivátor, NFI – Filmarchívum
18:00
Lumière! – A kaland folytatódik– Díszterem
fekete fehér francia dokumentumfilm, 2024, 105 perc
Rendező: Thierry Frémaux
francia nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető előadás: Thierry Frémaux, a lyoni a Lumière Intézet és a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, a film rendezője.
18:15
Gilda– Csortos terem
fekete-fehér amerikai film noir, 1946, 110 perc
Rendező: Charles Vidor
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
19:45
Az utolsó kézirat – Fábri terem
fekete fehér magyar vígjáték, 1987, 109 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Gombnyomásra
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
20:30
Az utolsó kollázs – Paradzsanov – Csortos terem
színes örmény-francia dokumentumfilm, 1995, 70 perc
Rendező: Rouben Kevorkiantz és Krikor Hamel
örmény, orosz, francia, olasz nyelven, magyar és angol felirattal
20:45
Welcome to Lynchland – Díszterem
színes francia dokumentumfilm, 2024, 62 perc
Rendező: Stéphane Ghez
francia és angol nyelven, magyar és angol felirattal
2025. szeptember 18., csütörtök
17:30
A producer és a rendező - Kerekasztal beszélgetés – Díszterem
Beszélgetés Robert Lantossal, David Cronenberggel, Atom Egoyannal és Szabó Istvánnal.
A beszélgetést Mesterházy Lili filmkritikus moderálja.
angol nyelven, magyar tolmácsolással
17:30
Megszállottak – Fábri terem
fekete-fehér magyar dráma, 1961, 95 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Allegro vivace
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
17:45
A hit harcosai – Csortos terem
színes csehszlovák történelmi dráma, 1947, 112 perc
Rendező: Vladimír Borský
cseh nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Jakub Egermajer, filmográfus, katalógus-vezető és Tereza Frodlová, restaurátor, kurátor, Cseh Nemzeti Filmarchívum, Prága
19:00
Ararát – Díszterem
színes kanadai, francia dráma, 2002, 115 perc
Rendező: Atom Egoyan
angol, örmény, francia, német, török, magyar felirattal
A film után beszélgetés Atom Egoyan rendezővel és Robert Lantos producerrel.
Moderátor: Osváth Gábor producer.
19:45
Gázolás – Fábri terem
fekete fehér magyar dráma, 1955, 105 perc
Rendező: Gertler Viktor
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Sorompó
Gazdag Gergő filmkezelő, digitalizáló munkatárs, NFI – Filmarchívum
20:15
Egymásra nézve – Csortos terem
színes magyar dráma, 1982, 104 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Időben elmosódva (6)
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
2025. szeptember 19., péntek
16:15
Stromboli– Csortos terem
fekete-fehér olasz, amerikai dráma, 1949, 107 perc
Rendező: Roberto Rossellini
olasz, angol, spanyol, német, francia nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Vörös Attila filmszkenner operátor, vetítőgépész, NFI – Filmarchívum
17:30
A Sefket rejtély – Fábri terem
színes magyar-román dokumentumfilm, 2019, 55 perc
Rendező: Maksay Ágnes
magyar, arab nyelven, magyar és angol felirattal
Kísérőfilm: A piramisok országában, Egyiptomi filmszínész a Budapest Filmstúdióban
Bevezető: Maksay Ágnes, filmrendező
A film után beszélgetés Maksay Ágnessel és Boros Lóránddal. Moderátor: Kurutz Márton, NFI – Filmarchívum.
18:00
Eljövendő szép napok – Díszterem
színes kanadai dráma, 1997, 112 perc
Rendező: Atom Egoyan
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Atom Egoyan rendező, Robert Lantos producer
18:30
A mikádó – Csortos terem
színes angol vígjáték, 1939, 91 perc
Rendező: Victor Schertzinger
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Torma Galina szenior kutató, NFI – Filmarchívum
20:15
A halál magnószalagon érkezik – Fábri terem
színes román thriller, 1979, 81 perc
Rendező: Nicolae Margineanu
román nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Bogdan Movileanu főkurátor, Cinemateca Romana
20:30
Elemi ösztön (18) – Díszterem
színes amerikai-francia thriller, 1992, 127 perc
Rendező: Paul Verhoeven
angol nyelven, magyar felirattal
20:30
Gyilkos dallam – Csortos terem
fekete-fehér dán thriller, 1944, 100 perc
Rendező: Bodil Ipsen
dán nyelven, magyar és angol felirattal
Gazdag Gergő filmkezelő, digitalizáló munkatárs (NFI – Filmarchívum)
2025. szeptember 20., szombat
11:00
Csodálatos Júlia – Díszterem
színes kanadai-amerikai-magyar-angol romantikus vígjáték, 2004, 104 perc
Rendező: Szabó István
angol nyelven, magyar felirattal
Kísérőfilm: Lumière összeállítás, Gobelin összeállítás
11:15
Két történet a félmúltból (16) – Fábri terem
színes magyar dráma, 1979, 106 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Pléh-boy (12)
13:00
Lány Hanoiból – Csortos terem
fekete-fehér észak-vietnámi dráma, 1974, 72 perc
Rendező: Hai Ninh
vietnámi nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Vincze Teréz filmkritikus, kurátor
14:30
Az utca – Díszterem
fekete-fehér német némafilm, 1923, 74 perc
Rendező: Karl Grune
német inzerttel, magyar és angol felirat
Bevezető: Vörös Attila filmszkenner operátor, vetítőgépész, NFI – Filmarchívum
15:00
Mese a 12 találatról – Csortos terem
fekete-fehér magyar vígjáték, 1956, 92 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Új lakók (12)
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
15:00
Egyiptomi történet – Fábri terem
színes magyar-egyiptomi kalandfilm, 1962, 92 perc
Rendező: Mészáros Gyula és Széfeddin Sefket
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Egyiptomi útijegyzetek
Bevezető: Kispéter István kutató archivátor, NFI – Filmarchívum
16:00
Tavasz a kivárosban – Díszterem
fekete-fehér kínai melodráma, 1948, 98 perc
Rendező: Fei Mu
mandarin nyelven, magyar és angol felirattal
17:00
Pausole király kalandjai – Csortos terem
fekete-fehér francia vígjáték, 1933, 68 perc
Rendező: Alexis Granowsky
francia nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Torma Galina szenior kutató, NFI – Filmarchívum
17:30
A város nem alszik – Fábri terem
fekete-fehér amerikai film noir, 1953, 90 perc
Rendező: John H. Auer
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Gazdag Gergő filmkezelő, digitalizáló munkatárs (NFI – Filmarchívum)
18:00
Felvonó a vérpadra – Díszterem
fekete fehér francia thriller, 1958, 93 perc
Rendező: Louis Malle
francia nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Jérôme Soulet, a Gaumont Archívum elnöke
18:30
Ház a sziklák alatt – Csortos terem
fekete fehér magyar dráma, 1958, 93 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Valcer
19:10
Hideg napok – Fábri terem
fekete-fehér magyar történelmi dráma, 1966, 96 perc
Rendező: Kovács András
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Két arckép
Bevezető: Sipőcz Mariann, különgyűjteményi vezető, NFI – Filmarchívum
20:15
eXistenZ – Az élet játék – Díszterem
színes angol, francia, kanadai sci-fi, 1999, 97 perc
Rendező: David Cronenberg
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: David Cronenberg, rendező
20:30
Itália utazás – Csortos terem
fekete-fehér olasz, francia dráma, 1954, 97 perc
Rendező: Roberto Rossellini
angol és olasz nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Bárdos Judit, filmesztéta
2025. szeptember 21., vasárnap
10:45
Gázolás – Csortos terem
fekete fehér magyar dráma, 1955, 105 perc
Rendező: Gertler Viktor
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Sorompó
11:00
Eljövendő szép napok – Díszterem
színes kanadai dráma, 1997, 112 perc
Rendező: Atom Egoyan
angol nyelven, magyar felirattal
11:00
Elveszett paradicsom– Fábri terem
fekete fehér magyar dráma, 1962, 91 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Reggeltől estig (12)
14:00
Tavasz a kivárosban – Csortos terem
fekete-fehér kínai melodráma, 1948, 98 perc
Rendező: Fei Mu
mandarin nyelven, magyar és angol felirattal
14:45
Szerelem - 35 mm-es vetítés – Díszterem
fekete-fehér magyar dráma, 1970, 85 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Bevezető: Muszatics Péter, filmtörténész
15:00
Út a bűnbe – Fábri terem
fekete-fehér brazil film noir, 1954, 71 perc
Rendező: Flamínio Bollini Cerri
portugál nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Natalia Christofoletti Barrenha, független kurátor, Cinema Mentire
16:45
Moulin Rouge – Díszterem
színes angol dráma, 1952, 119 perc
Rendező: John Huston
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Torma Galina szenior kutató, NFI – Filmarchívum
17:00
Utolsó előtti ember (16) – Fábri terem
fekete-fehér magyar dráma, 1963, 87 perc
Rendező: Makk Károly
magyar nyelven, angol felirattal
Kísérőfilm: Mélyvíz
A film után kerekasztal beszélgetés Andor Tamás operatőr, Gelencsér Gábor filmesztéta, Fazakas Péter filmrendező részvételével, moderátor: Fazekas Eszter filmfelújítási és digitalizációs vezető, NFI – Filmarchívum.
17:45
Az özvegy – Csortos terem
fekete-fehér dél-koreai dráma, 1955, 90 perc
Rendező: Nam-ok Park
koreai nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Vincze Teréz filmkritikus, kurátor
19:30
Zárógála: Barney és a nők – Díszterem
színes kanadai, olasz vígjáték, 2010, 134 perc
Rendező: Richard J. Lewis
angol nyelven, magyar felirattal
Bevezető: Robert Lantos, producer és Richard J. Lewis, rendező
19:45
A lányok – Csortos terem
fekete-fehér svéd vígjáték, 1968, 100 perc
Rendező: Mai Zetterling
svéd nyelven, magyar és angol felirattal
Bevezető: Gazdag Gergő filmkezelő, digitalizáló munkatárs (NFI – Filmarchívum)
20:00
Mr. Universe – Fábri terem
színes magyar-amerikai road movie, 1988, 100 perc
Rendező: Szomjas György
magyar és angol nyelven, angol és magyar felirattal
Egységes jegyár: 1.000 Ft
A részletes filmleírásokért és az internetes jegyvásárláshoz kattintson a film címére.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton teljes programja itt érhető el.
Az előadásokra csak jegyváltás lehetséges, előzetes jegyfoglalásra nincs lehetőség. Megértésüket köszönjük!
A fesztivál szervezője:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató